
Az OpenAI elindította a ChatGPT vállalkozásoknak szóló változatát
Az új szolgáltatás árát nem hozták nyilvánosságra, de az OpenAI bejelentése szerint már több nagy cég is azonnal előfizetett rá.
Az új szolgáltatás árát nem hozták nyilvánosságra, de az OpenAI bejelentése szerint már több nagy cég is azonnal előfizetett rá.
Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozója idén a „digitális transzformáció” mentén elemzi a jövőt, számos nemzetközi szakember és hazai előadó segítségével.
Az Enyhe katarzis legutóbbi adásában Küllői Péter egykori befektetési bankárt, a Tate Gallery közép-kelet európai akvizíciós bizottságának társelnökét, a Zeneakadémia egykori mentorát, a Bátor Tábor nemrégiben lemondott kuratóriumi elnökét látta vendégül Szatmári Róbert. A beszélgetés igen széles skálán mozgott: a zenéből kiindulva szó esett a belső harmónia megtalálásáról, a siker értékéről, arról, hogyan fejlődhet a személyiségünk, mi a boldogság és arról is, miért kell fingópárnát venni azoknak, akik nem szimpatikusak nekünk. A műsorvezető kérdezőtársa ezúttal Lengyel András médiaszakember volt, a beszélgetés visszahallgatható, illetve visszanézhető a cikkben.
A befolyásos amerikai lap szerint a mesterséges intelligencia megoldás jogsértő módon válik a versenytársukká azzal, hogy lemásolja az adatbázisába a tartalmait. Az újságok tartalmainak felhasználása már a magyarországi médiavállalatok körében is téma.
Bár a ChatGPT azt szokta válaszolni a felhasználóknak, hogy nincs politikai irányultsága, egy most készült tanulmány szerint inkább a liberális oldalra húz.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a Microsoft megfelelően tájékoztatja-e a Bing felhasználóit az új, MI alapú keresőszolgáltatásáról. Hasonló eljárást kezdett az amerikai versenyhatóság a ChatGPT tulajdonosával szemben.
A Genesis elnevezésű megoldást már be is mutatták a legnagyobb amerikai lapok vezetőinek is.
A Twitter és a Tesla tulajdonosa szerint az új cége, az xAI egy biztonságosabb mesterséges intelligenciát fog felépíteni.
Azt ajánlja az MLE a tagjainak, hogy gondolják végig a megfelelő kiadói szakemberek bevonásával, hogy adnak-e ingyenes hozzáférést kereskedelmi célú szöveg- és adatbányászat céljaira a digitális médiatartalmaikhoz vagy fenntartják a jogot maguknak ezzel kapcsolatban.
A videókat a mesterséges intelligencia segítségével lehet majd idegen nyelvekre lefordítani.