Artificial Intelligence

James Hewes, a FIPP International vezérigazgatója (CEO)

Mi lesz a lapkiadással? Exkluzív interjú James Hewes-zal, a FIPP International vezérigazgatójával

A Media1 nemrég egy budapesti konferencián járt, amelyet a FIPP International és annak tagszervezete, a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) közösen tartott a Párisi Udvar Hotelben, ahol neves hazai és külföldi szakemberek tartottak előadást a lapkiadás helyzetéről és a magazinkészítés jövőjéről. Itt, a rendezvény exkluzív médiapartnereként lehetőségünk nyílt interjút készíteni Jemes Hewes-zal, a FIPP vezérigazgatójával.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója

Káel Csaba zenékről, trendekről, mesterséges intelligenciáról és a Müpa kulturális útjáról

A radiocafé Enyhe katarzis című műsorában és podcastjében Szatmári Róbert műsorvezető Káel Csabával a Müpáról beszélgetett, miközben olyan témák is előkerültek mint az, hogy milyen trendek figyelhetők meg a prémium kultúra fogyasztásában, hogyan próbálják kereskedelmi és befektetési szempontok befolyásolni a fiatalokat az ízlésükben, mi az alapvető különbség a pop és a komolyzene között és arról is szó esett, miként hat a mesterséges intelligencia az előadóművészetekre.

BrandFestival 2023

Újabb nagynevű előadókat jelentettek be az idei BrandFestival szervezői

Mint arról a Media1 már beszámolt, idén is megrendezik Budapesten számos neves szakember közreműködésével Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját. A BrandFestival szervezői most újabb három nemzetközi előadót jelentettek be és elárulták azt is, mik lesznek a legfontosabb témák.

Pintér Szabolcs a 24. SAP NOW konferencián (2023.09.11.) Forrás: helyszíni fotó

Szinte minden a mesterséges intelligenciáról szólt Siófokon, a 24. SAP NOW konferencián

A SAP NOW konferencia a magyarországi üzleti informatika egyik legfontosabb eseménye, melyen évről évre több mint ezer vállalati és kormányzati döntéshozó vesz részt. Az idei konferencia legfőbb témája a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése és vállalati szintű használata volt. Munkatársunk is ott volt a helyszínen Siófokon.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások