Alapjogokért Központ

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, az esemény főszónoka beszédet mond a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum első napján a Bálna Budapestben 2022. május 19-én.

Idén is balhé van a CPAC Hungary körül

„Várjuk önöket, ha szervezetük kevésbé lesz woke” – ezzel a megalázó szöveggel dobta vissza a tudósítani szándékozó külföldi újságírók regisztrációját a CPAC Hungary nevű tanácskozást szervező Alapjogokért Központ. Ez az a jobboldali rendezvény, ahonnan tavaly biztonsági őrök egy interjúja kellős közepén kísérték ki a The Guardian újságíróját a Bálnából.

Kovács István, a Megafon vezetője és a Budapesti Metropolitan Egyetem

A Megafon vezetője és a PestiSrácok embere is oktat a Budapesti Metropolitan Egyetemen

A Media1 megtudta, hogy több, Fideszhez közeli médiamunkás és a Megafon nevű Fidesz-közeli propagandahálózat ügyvezetője is tanít a METU-n. Az oktatók közé került Kovács István Gergely, a Megafon ügyvezetője és például az a rendező is, aki az Elment az öszöd című, állami támogatás igénybevételével megvalósult filmet készítette, illetve a PestiSrácok című fideszes revolverlaptól és a Magyar Nemzettől is vannak oktatók.

Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) rektora nyilatkozik az RTL Híradónak

Gyertyagyújtással tiltakoznak a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói – nem cáfolja a rektor, hogy kormányközeli médiumok munkatársainak szerződtetéséről tárgyalnak a nagy elbocsátások után

Míg a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói újabb formában készülnek tiltakozni az egyetem Kommunikáció-tudományi Intézetében és Újságírás Központjában kialakult helyzet miatt, Bachmann Bálint rektor az RTL Híradónak adott keddi nyilatkozatában sem cáfolta azokat a bennfentes körökben terjedő információkat, melyek szerint az Origóhoz hasonló fideszes médiumok munkatársaival tárgyalnak arról, hogy csatlakozzanak az egyetemhez oktatónak. Bachmann szerint az érintettek rendelkeznek a szükséges gyakorlattal a tudományos életben és nem az számít, honnan jönnek.

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) körépülete az Örs vezér terén Budapesten

Fokozódik a balhé, egyszerre mondott fel 10 oktató a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Kísértetiesen hasonló helyzet alakult ki mostanra a METU Újságírás Központjában, mint ami 2020-ban az Indexnél annak szétrobbanása előtt. Egyelőre kérdéses, kik tartják majd meg az órákat a most induló őszi szemeszterben az ország legnagyobb magánegyetemén a kommunikáció szakon, miután a Kovács Attila dékán által végrehajtott elbocsátások után 10 újságíró oktató is úgy döntött, távozik, mivel nem látja garantálva az újságíróképzés szakmaiságát a továbbiakra, ráadásul híre ment, hogy a fideszes propagandahálózattól érkezhetnek új munkatársak, amit egyelőre az egyetem nem cáfolt.

Kepes András

Kepes András is kiáll az elbocsátott METU-s vezető mellett

Kepes András, az ismert író-újságíró, műsorvezető, egyetemi tanár, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Kommunikációs és Művészeti Karának egykori dékánja a Media1-nek nyilatkozva mondta el, miért írta alá ő is azt a tiltakozó petíciót, amely Murai András, a METU Kommunikáció-tudományi Intézetének és az Újságírás Központ vezetőjének, valamint további kollégáinak elbocsátásával kapcsolatban született és miért tartja aggasztónak a helyzetet.

CPAC Hungary 2023

Nem csitul a nemzetközi felháborodás a Garamvölgyi Flórával Budapesten történtek ügyében

Az IPI (Nemzetközi Sajtóintézet) után újabb nemzetközi szervezet, ezúttal a New York-i központú Coalition For Women in Journalism is elítélte, amit a jobboldali CPAC Hungary nevű konferencia szervezői tettek a magyar fővárosban a The Guardian tudósítójával, Garamvölgyi Flórával. A szervezők eközben közel hét hete nem válaszolnak a Media1.hu az üggyel összefüggésben küldött kérdéseire.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások