Biblia mellett imádkozó ember.

El kell távolítani a Bibliát a templomok 200 méteres körzetében?

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke szerint a gyermekvédelmi törvény végrehajtási rendelete alapján félő, hogy el kell távolítani a Bibliát a templomok 200 méteres körzetében, míg az ezen túl fekvő könyvesboltokban le kell fóliázni.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a döntéshozókhoz fordult, hogy jelöljék ki azokat a könyveket, amelyek „öncélú szexualitást”, homoszexualitást, vagy a születési nemtől való eltérést jelenítenek meg, vagy népszerűsítenek. Azt kérik, mondják meg a döntéshozók, hogy mely alkotásokat kell a jövőben lefóliázva árusítani, mik kerülnek tiltólistára, ha a könyvesbolt túl közel van egy templomhoz, vagy iskolához. Erről Gál Katalin, az egyesület elnöke beszélt a Népszavának.

A testület vezetése egy csütörtöki ülésen próbálta értelmezni a „gyermekvédelmi törvényhez” megjelent kormányzati végrehajtási rendeletet. Eszerint ha egy könyvesbolt 200 méternél közelebb van egy templomhoz vagy egy iskolához, óvodához, ki sem lehet tenni a polcokra egy olyan könyvet, ami szexualitást „öncélú módon” jelenít meg, vagy homoszexualitást, születési nemtől eltérő nem identitást „jelenít meg”. Az ilyen könyveket le kell fóliázni hogy ne lehessen belelapozni, továbbá a többi könyvtől elkülönítve kell kitenni a polcra.

Az MKKE elnöke szerint a jogszabály abszurditását jól mutatja, hogy – szigorúan értelmezve – mostantól akár a Bibliát is csak lefóliázva lehet majd árulni, hiszen bőven vannak benne a szexualitást, de akár a homoszexualitást is megjelenítő részek.

„Akkor a templomok kétszáz méteres körzetében nem tehetik majd ki a könyvesboltok polcaira a Bibliát, még az egyházi kiadók sem?”

– tette fel a kérdést Gál Katalin, az egyesület elnöke.

Egyébként úgy tűnik, nem vonatkozik a jogszabály a közoktatási tankönyvekre, pedig például a kilencedik osztályos szöveggyűjteményben bőven van szexualitást ábrázoló irodalmi mű.

Mint arról korábban beszámoltunk, a bírálói által homofób propagandatörvénynek is emlegetett gyerekvédelmi jogszabály végrehajtási rendeletéből az is következik, hogy Babits Mihály, Weöres Sándor és Faludy György egyes verseit tartalmazó köteteket sem lehet szabadon árusítani: le kell ezeket fóliázni, és csak a tiltózónán kívül, iskoláktól, templomoktól legalább 200 méterre árusíthatók, ott is csak egyéb termékektől elkülönítve.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: Stock/Depositphotos

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások