Leváltják Hardy Mihályt, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatóját, aki 2008 óta töltötte be a pozíciót. Ugyancsak leváltják Szarvas Gábor kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőt.
A vállalat kommunikációs igazgatóságának, illetve kormányzati kapcsolatainak irányítására Valentínyi Katalint nevezik ki július elsejétől – derül ki a reptéri üzemeltető cég közleményéből.
Valentínyi Katalin a tájékoztatás szerint közel egy évtizedes újságírói, illetve szintén közel tízéves kommunikációs tanácsadói és vezetői, valamint kormányzati tapasztalattal rendelkezik. Társadalmi tevékenysége részeként a Példakép Alapítvány alapító-vezetője. A napi.hu azt is hozzátette, Valentínyi Katalin a Fidesz-kormányok alatt több minisztériumban (Nemzetgazdasági Minisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma) is dolgozott sajtósként, illetve tanácsadóként.
A vállalat fejlesztési igazgatója René Droese, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. ingatlangazdálkodási és cargo üzletágának vezetője lesz júliustól, aki a feladatkört Stephan Schattney-től veszi át.
René Droese több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik az ingatlan-, illetve a repülőtérfejlesztés területén, a német szakember több mint egy évtizede, 2007 óta dolgozik a Budapest Airport kötelékében.