Balásy Gyula, a Lounge Group tulajdonosa

NAV végrehajtás indult Balásy Gyula cégei ellen, amelyeket nemrég felajánlott az államnak

Adóhátralék miatt végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a New Land Media és a Lounge Design Kft. ellen.

A G7 vette észre elsőként a cégbírósági rendszerben, hogy múlt pénteken végrehajtási eljárást indított a NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. ellen.

Az adóhatóság akkor él ezzel a módszerrel, ha lejárt határidejű adótartozást észlel.

Ez a két cég 2018 óta folyamatosan nyerte a tendereket a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától, Balásy Gyula milliárdokat kaszált például a Soros György ellenes vagy például a háborús rémisztgetős plakátokkal.

A vállalkozó nemrég drámai hangvételű interjúban jelentette be egy Tisza Párthoz közeli oldalnak, a Kontrollnak adott interjúban, hogy átadná a cégeit az államnak. Csak hogy elemzők szerint ezek a cégek a kormányváltás miatt szinte fabatkát sem érnek, ugyanis főleg állami forrásból voltak a megrendeléseik, ráadásul a számláit a hatóságok befagyasztották.

A rendőrség hűtlen kezelés és pénzmosás miatt nyomozást folytat, de folyik nyomozás a cégcsoporthoz köthető túlárazott szerződések miatt is.

Balásy Gyulával kapcsolatos cikkeink itt érhetők el.

Látványos ábrákon, mit tett Balásy Gyula Rogán Antal segítségével az ügynökségi piaccal

A Mediaworks idén már több mint 10 milliárdot kapott Balásy Gyula New Land Mediájától

Az M-RTL és a TV2 vezérigazgatója is állítja: számoltak a propagandamilliárdok elapadásával

Simicska korábbi emberéhez kerülhet Balásy Gyulától a Media Dynamics

Erdős Ákos is megszólalt Balásy Gyula interjúja után: „Egy szakmát tönkretettek, a pénzt pedig ellopták! Nincs bocsánat!”

Urbán Zsolt üzent Balásy Gyulának: „Mi nem sírtunk”

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások