A budapesti Fidelitas (a Fidesz ifjúsági szervezete) korábbi elnökének vezetésével Köztér néven „keresztény, nemzeti-liberális ideológiákat erősítő”, közéleti-politikai fókuszú új YouTube-csatorna indul a hvg360 információi szerint. A lap úgy tudja, a Partizán és a Jólvanezígy csatornák mintájára képzelték el a csatornát, hogy becsatornázzák a 30 év alatti szavazókat.
Az első adást már fel is vették, bár az kérdéses, mennyire fogja tudni megszólítani ezt a korcsoportot: a szereplő ugyanis Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész lesz, és valószínűleg feltűnik Szijjártó Péter külügyminiszter is. A csatornának már honlapja és Instagramja is van.
A projekt ötletgazdája, producere és műsorvezetője Kurucz Dániel, ő az, aki korábban a budapesti Fidelitas elnöke is volt. 2016-ban távozott posztjáról, kilépett Fidesz ifjúsági szervezetéből is. 2014 és 2019 között a Miniszterelnökségen dolgozott, 2015-ben pedig kormánytisztviselőnek nevezték ki, de készített már tartalmat a köztévére is.
A tervek szerint heti három műsor, plusz havi egy adás lenne az „ellen-Partizánon”: a Köztér street műsorban az utca embere által feltett kérdéseket szegeznék a stúdióban a vendégnek, a Köztér studio videóbejátszásokra épül, amelyekre egy vendég reagál majd, a Köztér docuban minden hónapban egy-egy konkrét, fontos közéleti-társadalmi témát dolgoznak fel 15-25 percben.
Nem ez az első hasonló kísérlet: korábban 2021-ben Rákay Philip csinálta meg a Patrióta YouTube-csatornát, aminek önálló műsorai tulajdonképpen érdektelenségbe fulladtak, Rákay később átköltözött a megafonosok közé a Facebookra, a csatornán pedig jelenleg egyéb megafonosok videóit lehet megnézni.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.