K. Endre, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese, a kegyelmi botrány egyik főszereplője, akit Novák Katalin tavaly a pápalátogatás alkalmából elnöki kegyelemben részesített, az elmúlt két hétben kétszer is Budapesten járt, és találkozott az otthon egyik volt lakójával, a pedofil bűncselekményt elkövető exigazgató, V. János egyik áldozatával, és arra próbálta rávenni, változtassa meg a rá vonatkozó vallomását – hangzott el az RTL Házon kívül című műsorában, ahol mindezt meg is tudták mutatni.
A csatorna munkatársai ugyanis rejtett kamerákkal rögzítették a második találkozót az áldozattal.
A találkozón K. Endre nyíltan beszélt egy videóról, amit az első találkozásuk során felvett, és amin a fiú arról beszél, hogy ártatlan a volt igazgatóhelyettes.
A fiú elmondta a televíziós stábnak, hogy két hete kereste először K. Endre, 6 ezer forintot és egy doboz cigit adott neki és az anyjának, be is vásárolt nekik. A fiú akkor belement, hogy videóra mondja, amit K. Endre kért tőle. Három felvétel is készült, amelyek a volt igazgatóhelyettes ártatlanságáról szóltak. Aztán néhány nappal később ismét találkoztak, akkor K. Endre az ügyvédjére hivatkozva arról beszélt, lehet, hogy szükség lenne egy új videóra is.
„Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod” – mondta K. Endre.
A nyilvánosság 2016-ban, szintén az RTL Házon kívül című műsorából értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának súlyosan pedofil, egy évtizeden át folytatott bűncselekmény-sorozatáról, amit öt évig még azután is folytatni tudott, hogy az első bejelentések 2011-ben a hatóság tudomására jutottak. Végül 2019-ben ítélték el jogerősen: a bíróság azt állapította meg, hogy V. János 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút molesztált a bicskei gyermekotthonban, tettért 8 év fegyházat kapott, jelenleg is börtönben van. A gyerekotthon nevelői a 2011-es beadványban arról is írtak, hogy egy gyerek szerint már évek óta fogdosta őt az igazgató.
Műbalhénak nevezték a HírTV-n a bicskei pedofilbotrányt, de volt féregezés is
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.