Gyertya, gyász, halál.

Meghalt Murányi László

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető - közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton az MTI-vel.

Temetése november 10-én, 13 órakor lesz Kiskőrösön, az evangélikus temetőben.

Murányi László a gyóni evangélikus parókián született 1937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség lelkésze volt.

Először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként, rendező-asszisztensként dolgozott. Stúdiós műsorvezetője volt az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpiának, 1969-től a TV Híradó szerkesztője, majd műsorvezetője volt. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomát.

Felesége elmondta, hogy dolgozott A HÉT című műsorban, valamint a Magyar Rádió határon túli magyarokhoz szóló, Szülőföldünk című adásában. l984-től parlamenti tudósító, 1991-től a Parlamenti Napló szerkesztőségének vezetője, főmunkatársa volt.

2001-ben újságíró iskolát alapított Nemzeti Újságíró Tanoda néven, később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított sajtó- és médiajogot, majd az egyetem bölcsészettudományi karán is óraadó volt, valamint több éven át beszéd- és viselkedéskultúrát, szónoklattant oktatott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Az Új Idők című, több mint 10 éves kétheti lap alapító publicistája, szerzője.

Felesége kiemelte, hogy sokáig dolgozott az 1956-os Magyarok Világszövetségének, amelynek rövid ideig elnöke is volt. „Az 56-os eszme és a hazaszeretet, a nemzeti értékekért való ténykedés volt a legfontosabb számára a családja mellett” – emelte ki Murányi Hajnalka.

(MTI)

Tovább a Media1 híreire

Borító: stock / Depositphotos.com

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások