Hartyányi Orsolya, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója

Új ügyvezető igazgató a Wolt Magyarország élén

A Media1-nek is eljuttatott közleményében jelentette be a Wolt Magyarország, hogy Hartyányi Orsolya lett a cég új ügyvezető igazgatója.

A közgazdász végzettségű Hartyányi Orsolya 2021-ben csatlakozott a Wolt Magyarországhoz mint éttermi értékesítési és fejlesztési vezető, majd 2023 februárjától a retail üzletágat is átvette, így csapatával már több mint 4.000 partnerért és a további bővítésért felelt. A Woltnál betöltött újabb szerepéről az ügyvezető igazgató a közleményben így nyilatkozott:

„Az itt lévő fantasztikus csapat szívvel-lélekkel teli munkájának köszönhetően egy szenzációs növekedés nagyon izgalmas szakaszában vehettem át a Wolt vezetését. Míg a 2018-as induláskor mindössze néhány fiatal egy belvárosi bérlakásból üzemeltette a céget, ma már közel négyszáz kolléga tartozik főállásban a Wolt Magyarország kötelékéhez. Havonta egymillió rendelést teljesítünk összesen több mint 50 városban, és mára szolgáltatásunk bőven túlmutat az ételkiszállításon, hiszen élelmiszerek, elektronikai és szépségápolási cikkek, játékok és számos egyéb termék is megtalálható kínálatunkban. Havi szinten több mint 7000 aktív futár partnerrel dolgozunk együtt, amely egy lenyűgöző eredmény és azt a lehetőséget is megadta, hogy idén elindítsuk a Wolt Drive nevű szolgáltatásunkat, amelyet webshopok vehetnek igénybe akár 1 órán belüli kiszállításra. És ez csak a kezdet, hisz hatalmas potenciál rejlik még az azonnali kiszállítás piacában. Az elmúlt két év egyértelműen megmutatta, hogy ez nem egy pandémia miatt felkapott hóbort, hanem valós, és egyre növekvő igényeket kielégítő szolgáltatás”

– fogalmazott az új ügyvezető igazgató. A 2014-ben alapított technológiai vállalat regionális igazgatója szerint Hartyányi Orsolya az elmúlt két évben bizonyította, hogy tapasztalata, rátermettsége és elképzelései tökéletesen illeszkednek a Wolt céljaihoz.

„A Woltnál a folyamatos innovációban hiszünk. Ha csak az elmúlt néhány hónapot nézzük, elindítottuk a Wolt+ előfizetéses rendszerünket, a Wolt Market hálózatunk folyamatosan növekedik országszerte, és a Wolt Drive üzletágunk is jelentős eredményeket ér el. A továbbiakban immár Orsi vezetésével dolgozunk azon, hogy 30 percen belül mindent eljuttathassunk vásárlóinkhoz”

– mondta el Tajta Ákos, a Wolt regionális ügyvezetője.

Új részletek derültek ki a Jófogás felvásárlásáról

Lovas Tamás az eMAG új marketingigazgatója

Jelentősen befékeződött a hazai online kereskedelem növekedése, de pár éven belül megduplázódhat a piac mérete a Reacty Digital felmérése szerint

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Hartyányi Orsolya, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója. Fotó: Wolt Magyarország

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások