Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ).

Lemondott Bokor Pál, a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly megválasztott vezető lemondott tisztségéről. Már el is indult az interneten a jelölési folyamat, addig pedig megbízott elnök irányítja a grémiumot. A MÚOSZ májusban új tiszteletbeli elnököt is választ.

E-mailben tudatta Kocsi Ilona, a legnagyobb újságírói egyesület, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke szerdán, hogy lemondott a szervezet Etikai Bizottságának elnöke. Bár Kocsi Ilona levelében nem említi őt név szerint, ismert, hogy a funkciót eddig a 83 éves Bokor Pál író, újságíró, filmesztéta, az Atlantic Press Kiadó igazgató-főszerkesztője töltötte be, akit tavaly májusban választott meg a MÚOSZ küldöttgyűlése a pozícióra.

Az a tájékoztatásból nem derült ki, hogy Bokor Pál miért mondott le.

Az Etikai Bizottság elnöki feladatait a lemondás miatt átmeneti megbízással néhány napja Bubryák István magyar újságíró, pedagógus, filmrendező, forgatókönyvíró, producer, szerkesztő látja el, aki a Bizottságnak már eddig is tagja volt.

A MÚOSZ elnöke a Media1-hez is eljuttatott hírlevelében úgy tájékoztatott, hogy a szervezet elnökségének április 7-i döntése értelmében, május 21-én 14 órakor tartják meg a MÚOSZ tavaszi küldöttgyűlését, ekkor szavaznak a megüresedett poszt betöltéséről.

Ugyancsak ekkor szavaznak a MÚOSZ tiszteletbeli elnöki posztjának betöltéséről is, mely szintén megüresedett.

A jelölési folyamat már el elindult a https://jeloles.muosz.hu címen. A jelölésben a MÚOSZ tagjai vehetnek részt és a jelöltnek is MÚOSZ-tagnak kell lennie.

Több mint egytucatnyi etikai ügy vár elbírálásra a MÚOSZ Etikai Bizottságánál

Lapunk főszerkesztője, Szalay Dániel egyébként közel egy hónappal ezelőtt etikai eljárásokat kezdeményezett az akkor még Bokor Pál vezette MÚOSZ Etikai Bizottságánál a Media1 tartalmait rendszeresen nem jogszerűen felhasználó és a forráshivatkozást többszöri felszólításunk ellenére sem jelölő médiumok ellen, valamint több más etikai vonatkozású ügyben is eljárást kezdeményezett. Az Etikai Bizottság egyelőre egy végzést állított ki arról, hogy egyetlen eljárássá egyesíti a panaszokat, melyek elbírálása ezután várható. A témára később még visszatérünk.

 

Újságírás-Etika Kelet-Európában – interjú Bajomi-Lázár Péterrel és Boldog Dalmával

A MÚOSZ elítéli a Magyar Pétert gyalázó MI-propagandát

MÚOSZ: a sajtó nem legitimálhatja a trágárkodást

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások