Az így kialakult helyzetben a Budapest Brand legtöbb szakmai programját vagy törölni kellett vagy átmenetileg fel kellett függeszteni. A forrásmegvonás miatt a cégnél csoportos létszámleépítést jelentettek be, amely 30 szakembert érint.
A Budapest Brand a Media1-nek is elküldött közleményében azt írja: a kulturális, turisztikai és városélmény programok széles spektrumát valósították meg az elmúlt években, köztük a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a főváros 150. születésnapjához kapcsolódó programokat, így a Budapest Nagyregényt, a Budapest Bejárót, a Lánchíd fesztivált, a Bulivillamost, a fővárosi cégek munkatársait bemutató Budapest Hősei programot vagy a Metrófesztivált.
Emlékeztetnek arra is, hogy a Budapest Brand által létrehozott programok az elmúlt hónapokban számos rangos nemzetközi és hazai szakmai elismerést nyertek el, a többi között három aranyat, egy ezüstöt, hat bronzot, egy különdíjat és egy shortlist jelölést. Mindeközben a cég elindította a fővárosiaknak kedvezményeket biztosító Énbudapestem applikációt és az elmúlt öt évben átalakította a turistáknak értékesített Budapest Kártya portfoliót is, aminek jelentősen javult a jövedelmezősége, illetve mára a termékcsalád kétharmada teljes egészében digitálisan megvásárolható.
Faix Csaba 2020 februárban kezdett a Fővárosi Önkormányzat cégénél dolgozni. Mostani posztján addig marad, amíg a folyamatban lévő projektek, valamint a 2024-es év pénzügyi lezárása megtörténik, illetve lezárul a csoportos létszámleépítés. A kialakult költségvetési helyzet ellenére a cég átszervezés és profiltisztítás utan is folytatja közfeladatai ellátását.
A Budapest Brand 2024-es évének összefoglalóját az alábbi a videóban találják.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.