„Az utóbbi évek történései különösen rávilágítottak arra, hogy a mentális egészségünk megtartásában milyen fontos szerepet játszanak a közösségek. Ahol biztonságban érezhetjük magunkat, ahol megoszthatjuk örömeinket, nehézségeinket. A sokszor életmentő kapcsolatok létrejöttéhez azonban elhivatott közösségépítők szükségesek – olyan emberek, akik kitartással, szeretettel és elkötelezettséggel hozzák létre és tartják életben ezeket a támogató közegeket. Hadas Kriszta ilyen közösségépítő volt” – olvasható a WMN szerkesztőségének a Media1-nek küldött szerdai közleményében, amiből kiderül, hogy díjat alapítottak Hadas Kriszta emlékére.
A szerkesztőség olyan nőket kíván elismerni, akik kiemelkedő munkát végeznek a közösségépítés terén. A 2016-ban alapított SzuperWMN-díj két állandó (Civil és Közéleti) kategóriája így mostantól egy harmadikkal egészül ki. Az elismerésre a magazin olvasói küldhetnek jelöléseket, és az első Hadas Kriszta Közösségépítő-díjat márciusban, a WMN tizedik születésnapján adják át, a riporter lánya, Kakuk Sára részvételével..
A díja évente, a SzuperWMN-díj keretein belül kerül adják át, elismerve azokat a nőket, akik az októberben váratlanul elhunyt riporterhez hasonló küldetéstudattal és energiával építik közösségüket.
Hadas Kriszta 2021-ben maga is a SzuperWMN-díj jelölt volt Közéleti kategóriában. Az alapítók szándékai szerint az emlékére alapított díj továbbviszi a szellemiségét, a közösség erejébe vetett hitet és a segítő szándék fontosságát.

Már várják a jelöléseket
A Hadas Kriszta Közösségépítő-díjat első alkalommal a 2025. március 8-án, a magazin 10. születésnapja alkalmából rendezett WMN Fesztiválon adják át. A SzuperWMN-díjátadón a következő kategóriákban hirdetnek győzteseket:
- Civil SzuperWMN-Fődíj
Azoknak a civil, a nagyközönség számára kevésbé ismert bátor nőknek, akik fontos ügyeket képviselnek, sok esetben komoly közéleti ellenszélben. - Közéleti SzuperWMN-Fődíj
Olyan ismert közéleti szereplőknek, akik befolyásukat és ismertségüket társadalmi ügyek támogatására használják, és példát mutatnak az elesett, marginalizált emberekért való kiállásban. - Hadas Kriszta Közösségépítő-díj
Olyan nőknek, akik megtartó, támogató on- és/vagy offline közösségek létrehozásával és működtetésével foglalkoznak elhivatottan. - SzuperWMN Higgy magadban! Különdíj
Az Erste Bank támogatásával azoknak a 35 év alatti nőknek, akik céljuk megvalósítása elején járnak, és szükségük van a biztatásra, hogy merjenek hinni magukban.
Minden kategóriára várják a jelöléseket az olvasóktól január 22-ig, részletek ide kattintva olvashatók.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Rendkívüli műsorváltozás Hadas Kriszta halála miatt az ATV-n