Nem indult el rendesen a december 23-i Reggeli az RTL-en – vette észre a Rekláminvázió.
A napindító tévéműsornak – ami épp néhány nap múlva fog jelentősen megújulni – hivatalosan reggeli 6 órakor kellett volna kezdődnie, de aztán valami nagyon félrement. A főcím az első képkockánál megállt, eközben viszont már hallani lehetett a stúdióból érkező hangot. Így azt is, amikor Tihanyi Péter műsorvezető azt mondta,
„Nem indul az adás? Köszönöm! Időben kiérek Kolozsvárra”.

Ezután előbb eltűnt a hang, aztán megint visszajött, majd megint eltűnt, és ismét visszajött. A kellemetlen másodperceket végül úgy próbálták kezelni, hogy egy több percig elhúzódó műsorajánlót kezdett el sugározni az RTL. A műsorajánlóban ugyanazt a produkciót többször is reklámozták egymás után. Mielőtt erre sor került volna, a nézők azt is hallhatták, amint valaki megjegyezte, hogy adjanak esetleg Benny Hill-klipeket – ezzel nyilvánválóan a helyzet komikus mivoltára utalva.
A blog azt is írja, hogy az egyik stábtag elmondása szerint a hibát az okozta, hogy lefagyott a hangpult. A reggeli RTL Híradó után aztán már a normális menetrendben indult el a műsor.
Alább egy videó az esetről:
Az RTL-nél mostanában több súlyos adáshiba és baki is történt. December elején az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című reality nézői izgalmas pillanatokról is lemaradtak a promotions.hu szerint. Az adáshiba mintegy másfél órán át tartott.
Az viszont nem adáshiba volt, hanem a munkatársak figyelmetlensége, hogy az RTL Híradóba néhány hete adásba került, hogy az egyik munkatársuk anális dugót keresett az Aliexpressen, legalábbis az egyik vágóképen ennek egyértelmű nyoma maradt. A csatornánál azóta sem reagáltak az esettel kapcsolatos kérdéseinkre.
Bejelentette az RTL a Reggeli megújításának részleteit és a megsokasodó RTL Híradók műsorvezetőit
Anális játékszert keresett az RTL Híradó egyik munkatársa, és erről a nézők is értesültek
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.