A cég létrejöttét a hvg.hu szúrta ki. A cég főtevékenységének a hírügynökségi tevékenységet jelölték meg. A cég által indítandó médium Kontroll.hu néven üzemel majd.
Magyar Márton áprilisig a Mészáros Lőrinc-közeli Indamediánál tevékenykedett, amivel párhuzamosan tavasztól a Media1 információi szerint részt vett Magyar Péter, a Tisza elnöke több tévéinterjújának szervezésében is. A Jobbikkal is kapcsolatban állt. A HírTV-nél is megfordult korábban, ahol riporterként dolgozott. Új médiavállalkozásáról azt állítja, függetlenül fog működni a Tisza Párttól. Azt mondta korábban a 24.hu-nak, a vállalkozáshoz szükséges pénzt több jelentős üzletembertől szedte össze, amit biztosítéknak gondol arra is, hogy se a tartalomba nem szól bele senki, se a működés nem kerül veszélybe. Neveket és pontos összeget nem mondott.
A Media1 korábbi információi szerint Magyar Mártonnak is szerepe volt abban, hogy Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója több millió forinttal támogatta Magyar Pétert és a Tisza Pártot Magyar tavaszi színre lépését követően. Úgy tudjuk, Bojár a több millió forint összegű támogatási összeg feltételéül szabta, hogy Magyar Péter nem lehet EP-képviselő, ha elfogadja a támogatást, mivel a tehetős üzletember szerint Magyarra itthon lenne rá nagyobb szükség. Magyar Péter ezt akkor meg is ígérte Bojárnak, de végül mégis felvette az EP-képviselői mandátumát.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.