Kétféle vásárlótípus létezik: az, aki gondosan megtervez mindent, tudja, hogy mire van szüksége, hol találja meg a legjobb áron, és nem vásárol feleslegesen semmit sem. Ezzel szemben ott van a másik típus, aki bár lehet, hogy szintén vezet egy listát, ám ha betéved egy-egy boltba, akkor nem tud ellenállni a csábításnak, és ösztöntől vezérelten összevásárol mindent. Igen, olyat is, amit később megbán majd, amire nem lesz szüksége, vagy ami mégsem válik be.
Nincs ez másként a szexuális játékszerek terén sem, így ha a második típusban magadra ismertél, akkor mindenképpen érdemes ezt a cikket végigolvasni, ugyanis nagyon sok hasznos tippet ismerhetsz meg, amelyek segítenek jól választani.
Dildó vagy vibrátor?
Bár van, aki a SZEXSHOP.hu kínálatában kapható vibrátorokra esküszik, azért ott van a másik oldal is: a dildópártiak. És bár alapvetően a két típusú szexuális segédeszköz megegyezik, mégis nagyon mást képesek nyújtani.
Az egyetlen közös bennük az, hogy mindkettő pénisz alakú, ám míg a vibrátoron látszik, hogy csupán “mű”, addig a dildó igencsak élethű. Míg az előbbi merev anyagból készült, addig az utóbbi puhább, hajlékonyabb.
Sőt, a vibrátor lehet elemes vagy akkus, de a lényeg, hogy ahogy a neve is sejteti, rezegni képes, és a rezgés lesz az egyik fontos örömforrás a használat során. Ezzel szemben a dildót csakis manuálisan lehet bevetni, ám ennek a realisztikus volta tud rendkívül izgató lenni.
Bármelyiket is választod, a használati utasításban foglalt tisztítási utasításokat a legnagyobb körültekintéssel kell betartani, ha egészséges szeretnél maradni.
Míg az egyiknél a rezgéssel lehet variálni, addig a másiknál a mérettel – ez utóbbit nagyon gondosan kell kiválasztani, hogy se túl kicsi, se túl nagy ne legyen!
Miért vagy-vagy? Miért nem és?
Talán az előző bekezdést olvasva felmerült benned is, hogy miért is kellene választani? Miért ne vehetnéd meg mindkettőt egyszerre? Persze azért nem eszik ilyen forrón a kását, hiszen mind a dildókból, mind a vibrátorokból számtalan típus létezik, ám míg sok esetben egy tizedik pár cipő szinte már-már felesleges, addig a szexuális játékszerekből a határ a csillagos ég. Annyiféle létezik belőlük, hogy ha csak párat is beszerzel, garantáltan nem fogsz, nem fogtok unatkozni az elkövetkező években.
A saját igényeidre hallgass!
Bármi is történjék, bárki bármit mondjon, mindenképpen a saját igényeidet tartsd szem előtt, ne engedj semmiféle pressziónak. Lehet, hogy a barátnőid másra esküsznek, lehet, hogy a párodnak a dildó helyett a vibrátor jön be inkább vagy épp fordítva, de mégis te magad leszel az, aki a bőrén fogja tapasztalni a játékszer áldásos hatását, így aztán mindenképpen a tiéd kell, hogy legyen az utolsó szó. Szerencsére mindkettő kincsből széles választékot találsz a SZEXSHOP.hu webáruházban, így garantáltan nem maradsz majd hoppon!
(x) hirdetői tartalom