Facebook, Meta.

Eltűnt K. Endre Facebook-oldala

A bűnsegédként elítélt, majd Novák Katalin által titokban kegyelemben részesített K. Endre oldalán a bicskei pedofilüggyel kapcsolatban voltak olvashatók állítások.

Csütörtökön még nyilvános poszttal jelentkezett K. Endre, a bicskei gyermekotthon elítélt igazgatóhelyettese, mára azonban a Facebook-oldala eltűnt, írja a 444.

A bicskei gyerekotthon szexuális erőszakért elítélt volt igazgatójának bűntársa – akinek Novák Katalin államfő és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter kegyelmet adott, és az ügybe bele is buktak – többek között azt írta, hogy sokan együttéreznek vele.

Elítélte a „bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőket”, akiknek nem elegendő Novák lemondása, Varga visszavonulása.

Azon is elgondolkodott, hogy hazaköltözik Erdélybe, ahol a „csahos média” már a szülőfalujában is rossz hírét kelti, és megpróbálja megosztani a közösséget.

Az oldalról kezdetben nem lehetett tudni, hogy K. Endre hozta-e létre, a helyzetet végül K. Endre felesége tisztázta, az oldal csakugyan a férjéé volt.

Az elmúlt napokban sorra tűnnek el különféle tartalmak a bicskei gyermekotthonhoz kapcsolódóan, íme néhány példa.

Gyermekvédelem: szürreális meghívást kaptunk a Belügyminisztériumtól

,

Eltűnt Orbán Viktor Tiktokjáról az Azahriah-videó és elkezdte támadni a kormánymédia a hírességet

Kivágták a Balázsékból a bicskei pedofilbotrány kormánykritikus részeit – Sebestyén Balázs elmondta, miért

Nehezen hihető magyarázatot adott a Gyermekvédelem az ifj. Orbán Győző és a K. Endre közötti kapcsolódásról szóló cikk törlésére

Megint trükközésen érték az Indexet

Letörölték az ifj. Orbán Győző és a bicskei gyermekotthon kapcsolatát érintő cikket a Gyermekvédelmi Főigazgatóság weblapjáról

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Depositphotos.com / stock

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások