Elvileg már egy hete működik a főleg ködös értelmű jelentések és figyelmeztetések gyártására létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal, de az RTL felhívta rá a figyelmet, hogy a szervezet egyelőre nincs címe, elérhetősége és honlapja sem. A televíziós csatorna munkatársai megpróbálták őket megkeresni, de nem jártak sikerrel.
Tavaly év végén fogadta el a parlament a szuverenitásvédelmi törvényt, ami miatt azóta uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, mivel a jogszabály uniós jogot sért. A törvénnyel együtt hozták létre Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amelynek élére januárban Novák Katalin köztársasági elnök kinevezte Lánczi Tamást. Lánczi korábban a Figyelő főszerkesztője volt, amikor a lap egy „Soros-listát” tett közzé ránézésre véletlenszerűen összeválogatott civilekről, politikusokról, újságírókról és aktivistákról.
Elvileg február elejétől munkában vannak, de egyelőre csak Lánczi fizetése ismert (havi ötmillió forint), miközben a hivatalhoz köthető budai címen semmi nincs, Facebookon pedig a Parlament címét adták meg.
Lánczi Tamás elismerte, hogy a médiával is foglalkozik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.