Daradics Kinga, az eMAG Magyarország ügyvezető igazgatója

Új ügyvezető igazgató az eMAG Magyarország élén

Decembertől Daradics Kinga tölti be az eMAG Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját.

Az eMAG közleménye szerint az úgy ügyvezető igazgató, Daradics Kinga céljai között szerepel a vállalat piacvezető pozíciójának megerősítése, az ügyfelek vásárlási élményének fokozása, valamint a magyar kereskedelmi partnerek támogatása a 35 millió potenciális ügyfelet kínáló régiós piac elérésében.

Daradics Kinga tanulmányait több hazai és nemzetközi felsőoktatási intézményben végezte, többek közt a Harvard Business Schoolon, Thunderbird Arizonán, University of Sheffielden és a Corvinus Egyetemen tanult. Munkája során jelentős nemzetközi tapasztalatra tett szert mind profitorientált, mind non-profit területeken. Többek közt a MOL Románia ügyvezető igazgatója volt, később pedig az IT szektorban digitális transzformáció, szoftverfejlesztés, fintech területeken dolgozott, legutóbb a Neominds.tech  társalapítójaként – olvasható az e-kereskedelmi vállalat lapunknak eljuttatott csütörtöki közleményében.

A szakember Magyarország első fenntartható befektetésekkel (ESG) foglalkozó alapja, az Impact Ventures felügyelőbizottsági tagja, az Institute of Directors Hungary elnöke. Több mint hét éve tagja a nemzetközi Fiatal Elnökök Szervezetének (YPO), ahol európai igazgatósági tagként tevékenykedik. A Forbes magazin román kiadása öt alkalommal választotta be a legbefolyásosabb női vezetők listájára, az International Women’s Forum pedig a globális feltörekvő tehetségei közé választotta Daradics Kingát.

Az eMAG nemrég Dunaharasztiban megnyitotta saját, magasan automatizált logisztikai bázisát, amelyben a korábbinál hatékonyabban tudja feldolgozni a rendeléseket, így gyorsítva a kiszállítást ügyfelei számára. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy az eMAG univerzális online vásárlási platformmá váljon a magyar felhasználók számára. A mérföldkő elérését követően jelentette be az eMAG vezetésében történt változást. E szerint 2023 decemberétől Daniel Spiridon felel a Fashion Days (az eMAG Csoport divatra fókuszáló online platformja) regionális irányításáért, míg Daradics Kinga lesz a magyar leányvállalat új ügyvezető igazgatója.

Távozik Szigetvári József a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatói posztjáról

Még több hír érhető el a Media1.hu portálon. Megtalálhat Facebookon is. Iratkozzon fel napi hírlevelünkre is!

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások