Szeptember vége óta Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke a Pilvaxmedia.hu-n folytatja azt a publicisztika-sorozatát, amelynek korábbi részeit eddig a kormányközeli Indexen jelentette meg – derül ki a Pilvax Média Facebook-oldalán egy bejegyzésből, amit a Media1 megtalált. A Pilvax Média lényegében a Jobbik egykori elnöke által szeptember elején alapított új ellenzéki párthoz köthető közösségi médiumokat fogja össze.
A Pilvax Média nevű YouTube-csatorna még 2020-ban, a Második Reformkor Alapítvány bejegyzése után indult, a névjegyében Vona Gábor alapítványának a weboldala, a 2rk.hu szerepel. Leírása is összecseng az alapítvány jelmondatával:
„Pártok, ideológiák, kormányok és ellenzékek felett egy teremtő Magyarországért”.
A több mint 6 ezer feliratkozóval rendelkező csatornán interjúk és kerekasztal beszélgetések felvételei láthatók, valamint az ATV-n futó ÖT című műsor régebbi előzetesei és az egyik epizódja is, amelyekben Vona Gábor volt az egyik szereplő. (Vona a tévéműsorból idén ősszel távozott.)
2022 áprilisa óta működik a Pilvax Média nevű Facebook-oldal is, amelyen többnyire a YouTube-csatorna tartalmai szerepelnek. Ezek a videók aztán idén átkerültek a Pilvaxmedia.hu oldalra is, amely 2023. február óta él, de csak a nyár óta mutat nagyobb aktivitást a web.archive.org kimutatásai szerint.
Az internetes oldalon a Pilvax TV rovat mellett már szerepelnek azok a bejelentések és hírek is, amelyek a Második Reformkor párttá alakulásával kapcsolatosak, így több cikk is foglalkozik a zászlóbontó kongresszusukkal és a programjuk néhány témakörével, illetve a már említett Vona-publicisztikák folytatása is itt olvasható a Szerintünk című rovatban.
Bár a cikkek és a videók készítésében láthatóan több újságíró is részt vesz, a Pilvax Média impresszuma jelenleg üres. Nem szerepel benne a kiadó neve sem, és egyelőre az elérhetőségüket sem tüntették fel.
Vona Gábor elárulta a Media1-nek, miért távozik az ATV ÖT című politikai showjából
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.