Fischer Gábor, a TV2 Média Csoport programigazgatójának bejelentései után nem sokkal Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese is megtartotta előadását a Siófokon zajló Digital Media Hungary médiakonferencián.
Kolosi Péter elmondta, hogy a Mellékhatás című saját gyártású thriller sorozatból (aminek jelenleg a 2. évada az RTL+ platformon látható) már megrendelték a következő, 3. évadát is, így a nagysikerű széria folytatódik.
Megerősítette, hogy látható lesz idén a Valami Amerika című sorozat és két újabb sorozat, a HPI és a Golden Age is. Új évadot rendeltek a Gyertek át című sztárvetélkedőből, és ahogy azt Media1 már megírta, az RTL+ platforma érkezik meg idén az Éden Hotel. Szintén látható lesz A nemzet Aranyai című, a magyar vizilabdások sikereiről szóló dokumentumfilm is, ami jelenleg a mozikban látható.
Kolosi Péter megemlítette, hogy a Lego Masters című formátum is érkezik az RTL képernyőjére, és egy kalandjáték is The Traitors címmel. Érkezik ezenkívül egy antiktárgyakkal licáltó műsor is: a formátum eredeti címe Best Bid.
Az RTL vezérigazgató-helyettese elmondta azt is, hogy a Gemius adatai szerint az RTL+ streamingplatformon töltötték a felhasználók ebben a hónapban legtöbb időt: 1 óra 40 percet átlagosan.
A Media1 tudósításait a siófoki médiakonferenciáról itt olvashatják.
A 168 Óra bezárása után most külföldön terjeszkednek Milkovics Pálék
Még több hír található a Media1.hu oldalon. Megtalál minket Facebookon is.