Miért olyan jó minőségűek a multik nyomtatott eszközei?
Mindenki fogott már a kezében különböző áruházak vagy más multicégek által készített nyomdai anyagokat, hiszen a nyomtatott marketing a mindennapjaink részét képezi. Az áruházi plakátok, a beváltható kuponok vagy éppen az egy-egy nagy cégnek dolgozó szakemberek névjegykártyái különleges hatást keltenek, ami nem véletlen.
Bár a mai modern digitális nyomdatechnikák sok cég számára elérhetők, a nagyvállalatok nyomdai eszközei sokszor mégis magasabb minőségűek, mint egy-egy kisvállalkozás marketinganyagai. Ennek oka, hogy a nagyvállalatok képesek nagy létszámú, képzett marketinges és grafikuscsapatot foglalkoztatni, akik kampányról kampányra jól átgondolt koncepció szerint tervezik meg a nyomtatandó anyagok képi világát. Ezzel pedig nehéz felvenni a versenyt – legalábbis idáig mindenképpen nehéz volt.
Szórólap, plakát és névjegykártya nyomtatás kis cégek számára
A kis- és egyéni vállalkozások – bár lehet, hogy a szolgáltatásaik kiemelkedő minőséget képviselnek – sokszor nem képesek megengedni maguknak, hogy profi grafikust foglalkoztassanak, és súlyos összegeket költsenek kampányaik előkészítésére. A Nyomdaguru éppen ezért egy különleges szolgáltatással állt elő, hogy egy sajátos üzleti modell segítségével tegye elérhetővé szélesebb rétegek számára is a magas minőségű nyomtatás lehetőségét.
Legyen szó plakát készítésről, szórólap gyártásról vagy éppen egyedi névjegykártya nyomtatásról, ügyfeleik előre megtervezett, mégis változatos megjelenésű sabloncsaládok közül válogathatnak, amelyeket néhány kattintással egészíthetnek ki üzeneteikkel. Mindez lehetővé teszi, hogy egyszerű, online szerkesztéssel bárki könnyen készíthesse el marketinges anyagait.
Egységes arculat és tökéletes stílus grafikus segítsége nélkül
Hogy mindez miért éri meg egy olyan cég számára, amelynek marketingcsapata nagyvállalatok komoly marketingkampányainak segítésével is foglalkozik? A Nyomdaguru által kínált sabloncsaládokat úgy alakították ki, hogy képesek legyenek lefedni a legkülönbözőbb iparágak és szakmák igényeit, így több kisebb vállalkozás is felhasználhassa őket. Persze, a felhasználóknak sem kell aggódniuk azon, hogy ugyanolyan lesz az arculatuk, mint a versenytársaiké, hiszen szakmánként számos, kreatívan alakítható verzió közül válogathatnak.
Akár kozmetikusoknak szánt időpontkártyák, webshopoknak tervezett ajándékkártyák vagy éppen fodrászszalonok hirdetéseihez megálmodott szórólapok nyomtatása a cél, a Nyomdaguru -> START stílusos sabloncsaládokat kínál a hazai vállalkozások számára. A könnyen elérhető online szerkesztői felületen bárki egyszerűen cége igényeire szabhatja a kiválasztott mintát, így előzetes grafikai tudás nélkül is professzionális minőségű, egységes arculatú nyomdai eszközöket gyárthat.
(x)