fbpx
kifestő

Fess a számok segítségével (x)

Érdekes módon sokaknak lehet, hogy a rajzolás, festés nem maradt meg pozitív élményként. Ennek oka sajnos az iskolai oktatásban, azaz inkább az adott tanító néni hozzáállásában keresendő. Sokan úgy tekintenek vissza az iskolás éveikben lezajlott rajzórákra, mint egy kötelezettségre.

Az iskolában kellett almát festeni, csendéletet és tájat, drapériákat, arcképet rajzolni. A hangsúly a “kell”-en van. A fiúk különösen unatkoztak, hiszen nem lehetett kisautókat rajzolni vagy repülőt. Ha egy gyereknek valami kötelezettséget jelent, és nem pedig a világ fürkésző felfedezését, akkor azt a tevékenységet előbb vagy utóbb el fogja teljesen kerülni.

Hogyan válhat a festés újra hobbivá?

Akik attól félnek, hogy ők aztán semmilyen képet nem tudnak elkészíteni puszta kézzel, számukra ajánljuk az Alkoss Otthon kreatív áruház számfestőit, amelyek számok segítségével tanítanak meg újra szebbnél szebb alkotásokat létrehozni.

Első hallásra azt hiheti az ember, hogy valamilyen matematikai műveletről van szó. Akik a matekot is utálták az iskolában, azok se ijedjenek meg, mert szó sincs számolásról! Mindössze csak figyelni kell, hogy a kiválasztott festmény adott rubrikájában milyen szám szerepel, és azt a számot kell összepárosítani a festőkészletben megkapott akril festékes tégely számával, és indulhat is az alkotás.

Gyerekek is elkezdhetik

A számfestő képek a legváltozatosabb formákban érhetők el, méretben és kidolgozottságban egyaránt. Így lehetőség van arra, hogy akár a legkisebbek is elkezdhessék. Viszont alacsonyabb életkorban nagyon különböző a gyermekek rátermettsége, van, akinél hamarabb kialakulnak a finommozgások, van, akinél később, ezzel nincs semmi baj.

Az Alkoss együtt gyermekeddel menüpontban kifejezetten a közös családi tevékenységet segítő remekműveket lehet elkészíteni, és vannak olyan számfestők, amikkel nyugodtan lehet próbálkozni már az óvodáskorú gyerekekkel is. Van, aki már nagyon ügyesen be tudja tartani azt az egyetlen szabályt, hogy a megrajzolt fekete vonalon ne haladjon keresztül.

Nagyobbaknak már nyugodtan lehet válogatni a felnőtteknek szánt festmények közül, és be lehet osztani, hogy ki mit csinál. Lehet színek szerinti bontást végezni, hogy a gyerkőc csak a sárgát festi, anya csak a zöldet, de lehet kép részenként is haladni, hogy az egyik sarkát a gyermek csinálja, másik oldalát a szülő.

Tematikus csoportosítások

Azért, hogy könnyebb, gyorsabb és egyszerűbb legyen a több száz kép közötti választás, az Alkoss Otthon kreatív áruház témák szerint csoportosította az alkotásokat. Megfigyelve a vásárlók érdeklődését és kérdéseit, 13 kategória található jelenleg a számfestő képek oldalán. A legnépszerűbbek az állatos, virágos, tájképes kategóriák, de sokan szeretnek festeni filmes vagy mesehősöket, híres festők alkotásait vagy absztrakt festményeket.

Érdemes több kategóriát is végigböngészni, mert lehet, hogy egy nem ismert csoport ad inspiráló ötleteket. A lényeg, hogy merj belevágni és meglátod, csodákra leszel képes!

(x) hirdetői tartalom

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások