fbpx
költözés

Hasznos tippek, hogy gördülékeny legyen a költöztetés (x)

Amikor szóba kerül a költöztetés, akkor sokan aggódva tekintenek a jövőbe. Pedig nagyon akadálytalan is lehet ez a projekt. Ehhez mindössze arra van szükségünk, hogy előre megtervezzünk mindent, és megfelelő szállító partnert válasszunk. De nézzünk is pár hasznos tippet, hogy valóban problémamentes legyen az egész folyamat.

Gondoljunk át mindent még a költöztetés előtt

Egy jó költöztetés mindig azzal kezdődik, hogy felmérjük a terepet. Megnézzük, hogy mi mindent kell elszállítani, hány darab szekrény, ágy, asztal van, amit el kell vinni. Kertes ház esetén ne csak a főépületre, hanem a garázsra, kertre, pincére és minden tárolóra is gondoljunk!

Jó azt is tudni, hogy mekkora méretekkel bír a legnagyobb bútorunk, és az hol fér ki? Ha az ajtón nem, akkor az ablakon kell kijuttatni? Illetve ezt nem árt nagyjából felmérni a célállomáson sem. 

Ha mindez megvan, akkor lehet jól megbecsülni, hogy mekkora költöztető autóra, milyen extra eszközökre és mekkora brigádra van szükség. A címek pontos ismerete, illetve közlése is fontos, mert egyes helyeken súlykorlátozások lehetnek, vagy külön engedélyt kell beszerezni a behajtáshoz.

Előkészületek a lakáson kívül

Rengeteget spórolhatunk azzal, ha megfelelően előkészítjük a helyet az érkező teherautónak. Minél közelebb tudunk ugyanis biztosítani megfelelő parkolási lehetőséget, annál gyorsabban, ezáltal annál olcsóbban tudják elvégezni a költöztetést.

Érdemes figyelni arra is, hogy ne legyen útba semmi a teherautónak. Gondolunk itt például az erkélyre, faágakra, vagy épp egy emésztőgödörre, melyre jobb nem rámenni egy ekkora járművel. Belvárosban érdemes már előző este elkeríteni, kukákkal foglalni helyet a rakodáshoz, a lehető legközelebb a bejárathoz.

A belső előkészületek

Nagyon fontos a bútorainknak a szállításra való megfelelő előkészítése. Zsugorfóliával, kartonokkal és buborékfóliával érdemes becsomagolni őket. De előfordulhat az is, hogy egyes szekrényeket szét kell szedni, és darabokban szállítani.

De gondoljunk a törékenyebb dolgainkra is. Ezeket semmiképp se zacskókba vagy kukászsákokba helyezzük, mindenképp egymásra pakolható dobozokba szállítsuk őket. A törékeny, karcolódó, éles tárgyak közé pedig újságpapírt vagy azt helyettesítő egyéb anyagok helyezzünk megvédve őket az úton.

Érdemes az így összeállított dobozokat felcímkézni. Mindegyikre kerüljön rá, hogy mi van bennük, és még talán ennél is fontosabb, hogy melyik helyiségbe valóak. Ezzel nagyban segíthetjük a lerakodást is, mert már közvetlen oda teszik le a dobozokat, ahol ki szeretnénk majd pakolni őket. És mi is garantáltan meg fogjuk találni, amit keresünk.

Ha nem akarunk ennyi időt eltölteni az előkészületekkel, vagy egyszerűen nem tudjuk belezsúfolni a szoros időrendünkbe, kérjünk segítséget! Egy olyan profi költöztető cég, mint például a Servitius és Partnerei költöztetés ilyen esetekben vállalja helyettünk a teljes becsomagolást.

Ha jól választunk költöztető partnert, és megfelelően előkészülünk, nem lesz gond!

(x) hirdetői tartalom

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások