fbpx
notebook laptop kijelző

Milyen úton és módon védjük és tisztítsuk a laptop kijelzőt? (x)

Mit célszerű, és mit nem javasolt művelni a laptop kijelzővel? Mit kerüljünk mindenképp akkor, ha nem akarjuk a karcolást, a törést vagy a beszakadást a laptop kijelző kapcsán? Illetve hogyan érdemes vigyázni a kijelző épségére és mire figyeljünk a tisztításakor?

Csak bízni tudunk benne, hogy a felsorolt kérdések megválaszolásával segíteni tudunk a laptop kijelző élettartamának a minél látványosabb kitolásában.

Amit ha lehet, érdemes kerülni a laptop kijelző védelmének érdekében

Szinte rossz nézni azt, amikor egy-egy laptop valahol az asztal sarkán kap magának ingatag helyet. Ez képletesen szólva olyan, mintha az autónkkal a szakadék szélén parkolnánk, mégpedig üresben hagyott sebességváltóval.

Pláne akkor jön gyorsan a baj, ha még a vezetéket sem vezetjük el. Elég egyetlen rossz mozdulat vagy botlás, és a laptop már le is zuhan a mélybe. Innentől kezdve pedig általában a laptop kijelző az, ami törik, reped és tönkremegy.

Gyakori problémaforrás az is, amikor a laptopot nem megfelelően szállítjuk. Figyeljünk oda mindig rá, hogy a kijelző mellé semmilyen tárgy ne kerülhessen. Ellenkező esetben elég a legkisebb mechanikai ráhatás, és máris bekövetkezik a nemkívánatos karcolás.

Sokat érő jótanácsok, hogy a laptop kijelző tartósan ép maradhasson

Egyfajta íratlan alapszabály, hogy se a laptopon, se pedig a kijelzőn ne akarjunk semmiféle tárgyat tárolni. Hogy miért? Sokszor a nagy sietségben egyszerűen elfelejtjük, hogy az egyébként már összecsukott laptopon ott marad történetesen egy toll, ceruza vagy bármi más.

Szinte halljuk magunk előtt a sercegő hangot, ahogyan a véletlenül ottfelejtett tárgy elkezdi karistolni a laptop kijelzőt. Bár a laptophardware.hu a laptop kijelző csere vagy javítás kapcsán szívesen segít, ugyanakkor ha egy mód van rá, akkor kifizetődőbb dolog megóvni magát a kijelzőt.

Különösen akkor, amikor időről időre rászánjuk magunkat a feladatra, hogy megtisztítjuk a laptop kijelzőt.

Amire a laptop kijelző tisztítása során mindenképp érdemes odafigyelni

A laptop kijelző tisztításának a célravezető metódusa ott kezdődik, hogy beszerezzük a megfelelő készítményeket és eszközöket. Nem célszerű ilyen-olyan kétes eredetű dolgokkal kísérletezni, mert csak feleslegesen tesszük kockára a kijelző állapotát.

Inkább nézzünk körbe otthon a háztartásban. Az ott használatos minőségi tisztítószerekkel ugyanis általában bőven megoldható a feladat. Persze csakis úgy, ha nem sietünk és kapkodunk, hanem szép nyugodtan tisztítjuk meg a laptop kijelző minden egyes négyzetcentiméterét.

Ezzel többféle úton és módon profitálhatunk. Egyrészt lesz egy szép és esztétikus laptop kijelzőnk, amit mindjárt kellemesebb lesz használni. Másrészt hosszabb távon gondolkodva sokat teszünk azért, hogy a készülék várható élettartama minél hosszabb legyen.

(x)

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások