A Madaz alapítói Libor Anita újságíró és Pentelényi-Kovács Tímea producer, akik ugyan régóta ismerték egymást barátilag, de a podcastrajongás vezetett a közös vállalkozásukig. A Madaz nevében is utal arra, hogy a cég mögött anyák állnak – írja közleményében a podcastkiadó.
„Mindketten nemrég lettünk édesanyák, és egy olyan ponthoz érkezett az életünk, amikor hirtelen élesen elváltak egymástól a fontos és nem fontos dolgok. A podcast a fontos listánkra került, mindketten azt vettük észre, hogy egyre több podcastot hallgatunk, és megszületett bennünk az igény, hogy csináljunk olyan műsorokat, amik nekünk és rólunk szólnak”
– mesélnek az alapításról.

Libor korábban az Indexnél dolgozott és a Nőklapja.hu főszerkesztője volt. Olyan podcastokat indított mint a Kultrovat, az Anyámtől örököltem Orvos-Tóth Noémival vagy a Gyöngyélet Palya Beával. Pentelényi-Kovács a Forbesnál volt eseményüzletág-vezető, majd a BETONE Studionál produkciós vezető és dolgozott olyan műsorokon mint a Felforgatók, az Egyszerlent és To-Do list.

A Madaz első saját produkciója a Magyar Építőművészek Szövetségével együttműködésben készült Auditórium, melynek központi témája az újrahasznosítás az építészetben. A műsorvezető Zubreczki Dávid, aki másfél évtizede foglalkozik építészeti témákkal a Cinknél, az Indexnél majd a Telexnél. Nemrégiben jelent meg első saját könyve, az Auditórium pedig az első podcastműsora. A műsorban Zoboki Gáborral beszélget elsőként, aki az Operaház műemléki felújításáról mesél, arról, hogy miként lehet a 21. század igényeire formálni egy 19. századi reprezentatív épületet, megőrizve annak értékeit is.

Az Auditórium podcastot itt lehet meghallgatni:
Spotify https://open.spotify.com/show/5CyhS3EzJClRCH0FRAqdMm
Emellett még két műsorterv áll kilövésre készen: az Anyaszült podcastban az anyává válás meztelen valóságát dolgozták fel Jakab Juli író-színésznő és a Mamakör terápiás csoport közreműködésével.

Az Anyaszült podcastot itt lehet meghallgatni: https://madazpodcast.hu/musor/anyaszult/
A Nyisd már ki! című boros műsort Megyeri Sára vezeti, boros körökben a Késői szüret című Radiócafés műsorát nem kell bemutatni. A Nyisd már ki! koncepciója egyedi: a podcasthallgatást és a borkostolást köti össze: az élmény mellé tudást is ad a borfogyasztóknak. Az adásokban megismerhetjük a borfogyasztás alapjait, hogy milyen kütyükre van szükség, és melyekre nincs egyáltalán, és a végén, a műsor címével egybehangzóan ki is nyitnak pár üveg bort egy-egy borász társaságában.
A Nyisd már kit! itt lehet meghallgatni: https://madazpodcast.hu/musor/nyisdmarki/
Noha organikusan alakult úgy, hogy fenti műsorok szinte teljes alkotói csapata nőkből áll, a Madaz podcast felvállaltan szeretne a jövőben nőket érintő témákkal, gender kérdésekkel foglalkozni.
Még több hír található a Media1-en!