fbpx
Részlet a Gyermekek köztársasága című filmből

Gyermekek köztársasága – A holokauszt magyar áldozataira emlékezik a Viasat History

Pénteken a holokauszt magyar áldozatainak emléknapjára, a gyermekmentő Sztehlo Gábor előtt tisztelegve készített műsort sugároz a Viasat History. Megmutatják azt is, mi is volt az a Gaudiopolis.

Sztehlo Gábor evangélikus lelkésznek nagyságrendileg 1500-an köszönhetik életüket. 1944-45-ben Budapesten javarészt zsidó származású gyermekeket mentett meg, akiket a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával létrehozott mentőotthonokban helyezett el.

Április 16-án, pénteken 17 órától vetíti a Viasat History az egykori pártfogoltakat is megszólaltató Gyermekek köztársasága című dokumentumfilmet, mellyel a történelmi csatorna Sztehlo nagylelkű munkásságára irányítja a figyelmet.

Sztehlo Gábor a háború elmúltával a szülő nélkül maradt gyerekekkel 1945 szeptemberében létrehozta saját gyermekállamát, a Gaudiopolist. Itt öt éven keresztül egy általuk vezetett miniállam működött: maguk közül választottak miniszterelnököt, minisztereket, alkotmányt hoztak létre, de még saját pénzzel és újsággal is rendelkeztek. A tanulás mellett sportpályát építettek, gyümölcsöt termesztettek és műhelyekben dolgoztak. A befogadási folyamatról, az Örömváros megalakulásáról, az ottani életről, valamint elveszített családtagjaikról is beszélnek majd a Sztehlo-gyerekek a filmben.

Gyermekek köztársasága - „a Sztehlo-gyerekek”
Gyermekek köztársasága – „a Sztehlo-gyerekek”

A tévécsatorna egyébként műsor elkészítésén túl, az érintettek által létrehozott alapítvány munkáját tárgyi adománnyal is segíti. A Viasat World médiavállalat reményei szerint a Viasat History és a Sztehlo Alapítvány együttműködése példát mutathat, amelyhez többeknek is lesz kedve csatlakozni, hogy a gyermekotthonban élők megfelelő körülmények között készülhessenek fel a felnőtt életre.

További híreket talál a Media1-en!

Borítókép: Részlet a Gyermekek köztársasága című dokumentumfilmből – fotó: Viasat History
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások