fbpx
Open Music Channel

Open Music Channel: Új online magyar zenecsatorna indul a Twitchen élő zenével

Az Open Music Channel már most szerdától kínál élő zenét élőben közvetítve.

Open Music Channel néven indul új zenecsatorna a Twitchen. Az Open Music Channel élőben közvetít élő zenét, így nem a „hagyományosnak” mondható non-stop klipfolyamot kínálja a nézőinek, hanem egy teljesen interaktív élőzenei élményt, amelyben a fellépő DJ-k és zenekarok is folyamatos kapcsolatban lehetnek egymással.

Tájékoztatásuk szerint a csatornán akár akusztikus, akár teljes zenekari felállással is játszhatnak azok, akiknek koncertjeire megtelnek a klubok vagy a nagyobb arénák is, de az OMC igyekszik teret adni a még kevésbé ismert zenészeknek is, így bármikor feltűnhetnek olyan előadók, akiknek nagyobb figyelmet kellene kapnia.

Az első héten szerdán 7-től Jojo Makasi kever, pénteken Andro indítja be az estét, csütörtökön pedig Open World néven indul zenélős-beszélgetős show, ahol a hét aktuális zenei eseményeiről beszélget azok érintettjeivel Hauschel Tamás, de persze az élő zene ekkor sem marad el, július 16-án például Szekeres András és Barbaró Attila játszik a Junkiesból.

A csatorna a kezdeti időszakban „A” és „B” heti programtervvel működik majd, az A-héten kedd-szerda-csütörtök-pénteki, a B-héten kedd-szerda-csütörtöki streamekkel, melyek visszanézhetőek lesznek. A felvételek a Pinewood Studióban zajlanak, a Frisk Media csapata magas hang- és képminőségben, studio sessionökhöz méltó végeredményben közvetíti a fellépéseket, amelyeket július 15-től délután 3-tól lehet követni a új zenecsatorna oldalon.

Azt ígérik, hogy az Open Music Channel műsorstruktúrája a következő hetekben tovább bővül majd, új programok és új műsorvezetők is érkeznek.

További hírek találhatók a Media1-en!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások