fbpx
Jelen című hetilap

Elindult a Jelen című hetilap honlapja

Komment, közélet, interjú, publicisztika, portré, életmód, kultúra rovatok vannak rajta. A főoldalon az Index felé szolidaritásukat fejezik ki.

A nemrég indult új hetilap, a Jelen elindította internetes tartalomszolgáltatását a https://jelen.media címen.

Az oldalon elérhetők a lap cikkei és különböző aktuális írások, valamint videók és fotók is kiegészítik a hetilap működését. A weboldalon olvasható a Jelen szerkesztőségének az Index munkatársai iránt kifejezett szolidaritási nyilatkozata is.

A Jelen.media szolidaritási nyilatkozata
A Jelen.media szolidaritási nyilatkozata

Különösen is fontos lehet, hogy lehetőség van a weboldalon online a hetilap kényelmes előfizetésére is, bankkártyával a Simple fizetési rendszerén keresztül.

A 168 Óra egykori vezetése május 28-án indította el új nyomtatott hetilapját Jelen címmel. A lap főszerkesztője Lakner Zoltán (a 168 Óra volt főszerkesztő-helyettese), főszerkesztő-helyettese Krajczár Gyula (szintén a 168 Óra egykori főszerkesztő-helyettese).

A hetilap és az internetes oldal kiadója a 2013-as alapítású, az Opten céginformációs rendszer szerint 2018-ben 4,1 millió forint árbevételű Liberty Press Kft. A kft. tulajdonosa Lakner Zoltán, Krajczár Gyula, illetve Tóth Ákos, aki főmunkatársa a Jelennek. Tóth Ákos korábban a 168 Óra főszerkesztő-helyettese volt, majd a Józsefváros című lapnak volt egy átmeneti időre a megbízott főszerkesztője.

További hírek és cikkek találhatók a Media1-en.

Borító: A Jelen hetilap borítója egy újságosnál. Fotó: Ladányi András / Media1
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások