Az Örök tél című film főszerepéért Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina magyar színésznőt, míg Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában kapott jelölést. Ezt a Szupermodern Filmstúdió közölte az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint a Nemzetközi Emmy-díj történetében ezek az első magyar jelölések.
2019-ben 11 kategóriában 21 országból 44 jelölt versenyez a rangos elismerésekért, minden kategóriában négy versenyzőt jelöltek.
Ugyanaz a forgatókönyvíró, ugyanaz a filmstúdió
Az Örök tél és a Trezor forgatókönyvírója egyaránt Köbli Norbert. Mindkét filmet a Szupermodern Filmstúdió gyártotta, az Örök tél című film a Gulág Emlékbizottságtól, a Trezor a Magyar Média Mecenatúra Programból kapott támogatást.
„Óriási elismerés ez az alkotóknak, a magyar filmnek és a Mecenatúra Programnak egyaránt”
– idézi a közlemény Kollarik Tamást, a Magyar Mecenatúra Program vezetőjét, az NMHH Médiatanács tagját.
A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (IATAS), idézte fel az MTI.
Az idei díjakat nagyszabású gála keretében november 25-én adják át New Yorkban. A jelöltek teljes listája ide kattintva érhető el.
Íme az Örök tél trailere.
Ez pedig a Trezor ajánlója.
További tévés hírek találhatók a Media1 tv rovatában.