
Új zsűrielnökkel jön az idei Hégető Honorka-díj
Már várják is a nevezéseket.

Már várják is a nevezéseket.

Szeptember 1-jétől Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként, közölte lapunkkal a telekommunikációs nagyvállalat kedden. Hamza elődje, Kovács András Péter májusban, egy év után távozott a telekommunikációs cégtől.

A Yettel Magyarország havidíj-kedvezményt nyújt meghatározott lakossági számlás díjcsomaggal rendelkező ügyfeleinek.

Idén 20. alkalommal adták át a Hégető Honorka-díjakat. Az idei díjakat többek között a Telex, a 24.hu, a Szabad Európa és az RTL újságírói kapták. Bemutatjuk a győztes pályázatokat.

Idén is pályázhatnak a fontos társadalmi témákat feldolgozó újságírók és szerkesztőségek.

A hazai mobiltávközlés történetében először a Yettel egy kizárólag digitálisan elérhető, hűségidő nélküli és korlátlan belföldi adatkeretet biztosító előfizetést vezet be Yepp néven, ami teljes mértékben digitalizált ügyfélélményt kínál.

Közös nyilatkozatban erősítette meg a kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt., hogy az említett vállalatok 2024 és 2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajtanak végre.

2024-ben is pályázati lehetőség indul azon szerkesztőségek és újságírók számára, akik olyan fontos társadalmi témákat hoznak napvilágra, amelyekre érdemes a nagyközönség figyelmét is ráirányítani.

A volt telekomos vezető, Kovács András Péter irányítja márciustól a Yettel Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóságát, és felel a telekommunikációs márka építéséért és marketingkommunikációs tevékenységéért. Korábban az RTL-nél, a TV2-nél és az MTÜ-nél, valamint az ACG-nél is fontos feladatai voltak.

Dolezsai Gergely azt írja, négy fantasztikus év után távozik a Yetteltől.