visszatérés

Németh Péter, Bánó András és Bolgár György nemrég a KlikkTV Puccs című műsorában is vendégeskedett

Újra lesz Újságíróklub: Bolgár György és társai összeállnak

A Media1 megtudta, hogy néhány héten belül rendszeres heti műsorként visszatér a képernyőre az Újságíróklub, benne olyan ismert újságírókkal, mint Bolgár György, Bánó András és Németh Péter. Fontos változás, hogy nem az ATV fogja közvetíteni a közéleti műsort.

tiktok facebook

Visszakapja Amerika a TikTokot – új társtulajdonosa lehet a cégnek

Bár a hétvégén Amerikában elérhetetlenné tették a TikTokot, de miután a január 20-án hivatalba lépő Donald Trump megígérte, hogy elhalasztja egy elnöki rendelettel a népszerű kínai platformot elérhetetlenné tevő törvény hatályba lépését, azonnal megkezdődött a platform visszatérése. A kínai cég azonban várhatóan kénytelen lesz a részvényeinek felét átadni egy amerikai cégnek. A TikTok betiltása egyébként már 2020-ban, Trump akkori kormányzásának idején is napirenden volt és úgy volt, hogy az Oracle veheti meg a közösségi média platformot.

A Barátok közt című sorozat forgatásának utolsó jelenetei. Forrás: UFA Magyarország Kft.

Visszatér a Barátok közt az RTL-en

A sorozatot 2021-ben szüntette meg az RTL, amit Kolosi Péter programigazgató vezérigazgató-helyettes a széria nézettségének visszaesésével magyarázott, most azonban néhány hét múlva elkezdik ismételni az elejéről.

Playboy

Mi Gattyán György célja a Playboy-befektetéssel?

A Byborg Enterprises – ez Gattyán György magyar milliárdos luxemburgi cége – néhány nappal ezelőtt jelentős részesedést vásárolt a „nyuszis magazint”, azaz a Playboyt tulajdonló PLBY Groupban. A Media1 megkérdezte, mik a tervei a milliárdosnak a márkába történt befektetéssel.

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója

Nem élőben és Schiffer András nélkül folytatódik az ÖT az ATV-n

Döntött az ATV műsortanácsa az ÖT című közéleti vitaműsor sorsáról: e szerint a műsor folytatódik, de csak felvételről, utómunkálatok után, és Schiffer András nélkül. Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója egy lapinterjúban beszélt erről. Azt is mondta, nem igaz, hogy az ATV háttéralkut kötött Magyar Péterrel, a Tisza Párt vezetőjével. A tévétársaság vezetője bejelentette azt is, hogy Vujity Tvrtko milyen műsornak lesz a műsorvezetője.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások