
Súlyos, több milliárdos veszteség az RTL Magyarországnál
8 millió eurós, vagyis mintegy 3,3 milliárd forintnak megfelelő összegű veszteséggel zárta 2024-es pénzügyi évét az RTL Magyarország.

8 millió eurós, vagyis mintegy 3,3 milliárd forintnak megfelelő összegű veszteséggel zárta 2024-es pénzügyi évét az RTL Magyarország.

Tévés produkciókat és személyeket díjazó elismerést alapít a televíziós médiaszolgáltatókat tömörítő Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME), amelynek alelnökei az RTL és a TV2 csúcsvezetői. Az új, először 2026-ban debütáló díjat alig néhány nappal a 2014 óta működő, évek óta nagy médiavisszhangot kiváltó Televíziós Újságírók Díja idei gálája előtt jelentették be – a MEME-díj az egyik lehetséges versenytársa lehet. Bár egyelőre nem világos, miként garantálják a függetlenséget, a MEME szerint az Emmy-díjhoz hasonló, rangos elismerésről van szó.

Az RTL Csoport (RTL Group) csütörtök reggel közzétett éves pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy stagnáló árbevétel mellett 2024-ben közel 8 százalékkal csökkent a médiacsoport nyeresége. A dokumentum szerint már csak a versenyhatóság engedélye hiányzik az RTL Hollandia eladásához, amely az év első felében lezárulhat. Ezzel az RTL újabb országból vonul ki, miközben már most is csupán néhány európai piacon – köztük Magyarországon – van jelen. Thomas Rabe vezérigazgató optimistán nyilatkozott arról, hogy az RTL Csoport veszteséges streamingplatformja, az RTL+, jövőre már nemcsak viszi, hanem hozza is a pénzt. Erre utal az is, hogy a veszteségek mérséklődtek. Magyarországon a cégcsoport 8 millió eurós veszteséggel zárt 2024-ben. Az RTL Csoport tőzsdei árfolyama (RRTL) a céggel kapcsolatos csalódást keltő hírek hatására ma reggel mintegy 10 százalékot esett.

A magyarországi televíziós iparági szakmai szervezet, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) a napokban megtartotta éves közgyűlését, ahol a tagság egyhangúlag újraválasztotta a szervezet alelnökeit, Vidus Gabriellát, az RTL Magyarország vezérigazgatóját, és Vaszily Miklóst, a TV2 Médiacsoport igazgatósági elnökét. Bejelentették azt is, hogy elfogadták a BBC Studios csatlakozási szándékát a szervezethez.

Az RTL Magyarország tulajdonosa, az RTL Csoport a múlt héten honlapján közzétette, hogy legnagyobb üzleti egysége, az RTL Németország újabb öt évre meghosszabbította a Telekom Csoporttal kötött stratégiai jellegű szerződését, hogy így szerezzen új felhasználókat az RTL+ Premium nevű streamingszolgáltatására, amit a cégcsoport 2026-ra nyereségessé kíván tenni. A múlt heti friss fejlemény ismét rávilágítja a figyelmet az RTL Magyarország néhány hónappal ezelőtti bejelentésére, amikor is ők nem a Telekommal kötöttek hasonló stratégiai szerződést, hanem a Telekom legnagyobb magyarországi versenytársával, a kormányközeli 4iG / ONE csoporttal, ami már akkor is azonnal sok találgatásnak adott táptalajt, a két ellentétes stratégiai döntés viszont most további kérdéseket vet fel.

Felkerült az amerikai OFAC-szankciós listára Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, egyúttal az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma korruptnak nevezte Rogánt. Felmerül a kérdés: milyen hatással lesz a fejlemény az RTL és Rogán Antal, illetve Rogán egyik legfőbb bizalmi embere, Nagy Ádám, valamint a Rogánhoz közeli médiacégek kapcsolatára? Megszakítja-e az RTL a kapcsolatot az amerikai kormányzat által korruptnak nevezett Rogán Antal környezetével?

Egy 14 éves fiú ellen elkövetett szexuális visszaélésért ítélte el a melbourne-i bíróság Greg Stevenst, nem sokkal azt megelőzően, hogy Stevens a Barátok közt stábjának, majd később a Szeress most! című sorozatnak vezető írója lett. Kalamár Tamást, a sorozatok egykori producerét és az RTL-t is megkérdeztük az ügyről, de míg a producer válaszolt, a médiavállalatnál a hallgatást választották.

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója több budapesti ingatlant is úgy szerzett magának, hogy a médiavállalat jogi ügyeit intéző ügyvédi iroda egyik munkatársát dolgoztatta ehhez. A cég és a magánbiznisz különös összefonódása etikai és vállalati compliance kérdéseket vet fel, amiről kérdéseket küldtünk az RTL Magyarország és az RTL Csoport vezetésének. Ismerjék meg az ügy részleteit a cikkünkből!

Több informátor szerint a „Karmelita”, azaz a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a háttérben kapcsolatot tart az RTL vezetésével, ami a Vidus Gabriella vezérigazgató és Rogán Antal bizalmi embere, a Völner-Schadl ügyből is ismert Nagy Ádám közötti tegeződős e-mailezések mellett a vezérigazgatóval való személyes találkozásokból is áll. Megkérdeztük az RTL-t és a Miniszterelnöki Kabinetirodát a közöttük lévő kapcsolattartás gyakoriságáról és témájáról. Rogánék hivatala beszédeset válaszolt.

Nem titkolják tovább Thomas Rabe budapesti látogatását a nyilvánosság elől, legalábbis közzétett róla egy fotót az RTL az egyik közösségi média platformon.