Telex.hu

Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex két főszerkesztője

Egyetlen Telex-részvényt sem kapott Munk Veronika, a hírportál volt alapító-főszerkesztője – a 4 tulajdonosnak többletjogai lesznek akkor is, ha megvalósul a dolgozói részvényprogram

Munk Veronika, a Telex első, nemrégiben távozó főszerkesztője egy most megjelent interjúban beszélt arról, hogy egyetlen pillanatra sem volt tulajdonosa a lapnak, nem jutott hozzá egyetlen részvényhez sem. Igaz, ezzel nincs egyedül, hiszen azt is mondta, tudomása szerint mindössze 4 tulajdonosa volt még az utóbbi időben is az újságnak és ha meg is valósul a dolgozói program, valójában az eddigi tulajdonosoknak kiváltságai lesznek a szerkesztőséggel szemben.

Pusztay András, az Index.hu vezérigazgatója.

A Telex vezérigazgatójává lép elő Pusztay András; Dull Szabolcs, a volt főszerkesztő ismét megígérte, hogy most már tényleg hamarosan megkapják részvényeiket a szerkesztőség munkatársai

Folytatódnak a Telex háza táján a változások: operatív vezérigazgatót neveznek ki az egykori Index-vezér, Pusztay András, a Telex eddigi gazdasági vezetőjének személyében. Dull Szabolcs, a nemrég lemondó főszerkesztő, a kiadó igazgatósági tagja és négy részvényesének egyike eközben most újra megígérte, hogy hozzájuthat a régen megígért részvényekhez a szerkesztőség is. Ez az alapítás óta várat magára. Eddig csak Dull Szabolcs, Pusztay András, Kárpáti Márton és Kárpáti András volt a lap kiadójának részvényese.

444

Új munkatársak a 444-nél

Három fővel bővült az utóbbi időben több fontos munkatársát is elvesztő stáb.

Magyar Telekom

Órákra elérhetetlenné vált a Telekom és más szolgáltatók hálózatáról több ismert magyar és külföldi portál

Nem lehetett elérni a Telexet, a HVG-t és a Media1-et, valamint több ismert külföldi oldalt sem. A Magyar Telekom Vállati Kommunikációs Igazgatóságán a Media1 kérdésére azt válaszolták, hogy a problémát a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom egyik partnerének nemzetközi kapcsolatával bekövetkezett hiba okozta.

Janecskó Kata szerzői oldala a Facebookon

Újabb felmondás történt a Telexnél

A Media1 hivatalosan is megerősített információi szerint a Nyomozó podcastot is készítő Janecskó Kata is úgy döntött, elhagyja a lapot, ahol annak megalapításától dolgozott.

Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztője

Távozik Dull Szabolcs a Telex főszerkesztői posztjáról, de igazgatósági tag marad, Tóth-Biró Marianna főszerkesztő-helyettes a laptól is elment

Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, míg Dull Szabolcs, az eddigi főszerkesztő a Van Másik Zrt. igazgatóságának tagja marad és a Telex Akadémiáért is felel, de a főszerkesztésről lemondott. A cég közleménye szerint Tóth-Biró Marianna főszerkesztő-helyettes két hete elhagyta a vállalatot.

A Telex stúdiója.

Puccs készülődött a Telexben Dull Szabolcs főszerkesztő és helyettese ellen – a lap állítja, mindketten önként távoztak a posztjukról (frissített)

A Media1 péntek délután arról írt, hogy információi szerint komoly gondjai vannak a Telex szerkesztőségének, puccs készülődött a háttérben, és a stáb tömeges távozása is előállhat, illetve a főszerkesztői vagy főszerkesztő-helyettesi poszton történő változásra vonatkozó igény is a levegőben van. Hírünk megjelenése után több órával a kiadó végül bejelentette, hogy Dull Szabolcs főszerkesztő saját kérésére távozik posztjáról, de az igazgatóság tagja marad és ő vezeti a Telex Akadémiát, míg a főszerkesztő-helyettesről, a lap impresszumában még pénteken is szereplő Tóth-Biró Mariannáról azt írták, hogy már két hete távozott a laptól is. Az nem világos, hogy ha így van, ezt miért titkolták heteken át az olvasók elől és szerepeltették a nevét az impresszumban.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások