
Már megy a Sztárban sztár leszek! előválogatása
A TV2 reagált az inflációra, és 10 helyett 20 millió forintot ad a győztesnek.
A TV2 reagált az inflációra, és 10 helyett 20 millió forintot ad a győztesnek.
Idén is átadták a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket nem sokkal cikkünk élesítése előtt, szerda este adták át a Budapest Music Centerben, a Media1 a korábbi évekhez hasonlóan helyet kapott a zsűriben, illetve a helyszínről számolunk be a nyertesekről. A magyar tévézés régi nagy legendáit felállva tapsolta a közönség, Dévényi Tibor meghatódva fogadta a vastapsot.
14 kategóriában adnak át díjakat. Idén a megszokottnál több kisebb csatorna is be tudott kerülni a döntősök közé a nagyok mellé. A Király, a Pepe és A besúgó több kategóriában is bekerült az esélyesek közé.
Kiemelkedő eredményekkel zárta a teljes 2022-es évet a TV2, mely többek között annak is köszönhető, hogy a kiemelten fontos szeptember-december közötti időszakban a csatorna jelentős fölénnyel uralta a nézettségi toplista első helyét mindhárom kiemelt korcsportban (A18-59, A18-49, A4+), teljes napon és főműsoridőben egyaránt. A decemberi ünnepi időszak sikeresen koronázta meg a csatorna tavalyi évét, hiszen karácsony mindhárom napján a TV2 volt a legnézettebb csatorna teljes napon és főműsoridőben is, mindhárom kiemelt korcsoportban.
A Médiatanács szerint megsértette a médiatörvényt a Pénzt vagy éveket című műsorával a TV2. A csatorna egy másik műsorát is vizsgálta állampolgári bejelentés nyomán a testület.
Jövőre is lesz Sztárban Sztár és Sztárban Sztár leszek!, visszatér az Áll az alku, a Szerencsekerék és a Vigyázat, gyerekkel vagyok!, új napi sorozat debütál Hazatalálsz címmel és jön a Pepe második évada, derült ki a Big Picture konferencián Budapesten.
A csatorna egyik nagyszabású showműsoránál kap szerepet Schobert Norbert és Rubint Réka lánya.
Az idén 25 éves születésnapját ünneplő TV2 keddi bejelentése szerint szeptember 3-án indítja el a tévés főszezont, méghozzá stílusosan születésnapi show-jának első adásával. Ezt másnap a Sztárban Sztár leszek! című zenés tehetségkutató első előválogató adása követi majd. Új formátumok is érkeznek, ezek közül az első a Money or Love – Fogadj a szerelemre.
Egy keddi interjúban Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója több, a közeljövőben érkező tévéműsorról is részleteket árult el.
Az idei díjátadó gálaesten összesen 13 kategóriában osztották ki a 2021-es év legjobb televíziós teljesítményeit elismerő trófeákat.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.