Szatmári Róbert

drMáriás

drMáriás a Magyar Péter jelenségről és a közéleti humorról

drMáriást látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis műsorában. A festőművész és zenész, a Tudósok zenekar alapító-frontembere beszélt a magyar politika színvonaláról, a Magyar Péter jelenségről, a közéleti szereplők humoráról, valamint arról is, hogy miként látja a legkisebb a világot. Elmondta azt is, hogy először miért nem akarta megfesteni a Tisza Párt alelnökét.

Kiss Tibi zeneszerző, dalszerző, képművész, a Quimby zenekar énekese a Radiocafe Enyhe katarzis című műsorában

Kiss Tibi: „Ez most egy nagyon mély érzelmekkel, konfliktusokkal és belső vívódásokkal teli időszak”

Kiss Tibi zenészt, dalszerzőt, képzőművészt, a Quimby együttes énekesét látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorának legutóbbi adásában. A beszélgetésben szó esett a március 9-i Class & Roll koncertről, az alkotás eufóriájáról, a lelassulás szükségességéről, a kreatív alkotói szakaszok váltakozásáról és a jelenlegi vívódásokkal teli időszakról, önmagunk újraépítéséről is.

Baráth Emőke, a világhírű magyar szopránsztár

Baráth Emőke: Egy operaénekesnő útja Párizs szívébe – Metoo, kultúrkülönbségek és a művészi egó árnyékában

Baráth Emőke nemzetközi hírű operaénekesnőt, szopránt látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. A beszélgetésben szó esett a magyarok és a franciák közötti különbségekről, arról, vajon hozott-e változást a rendezők és a karmesterek modorában, hozzáállásában az elmúlt évek történései és a metoo, valamint arról is, hogy mennyire kell félretenni az egót a színpadon – és természetesen nem maradhatott ki Philippe Jaroussky sem.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója, Lengyel András médiaszakember, Szatmári Róbert, az Enyhe katarzis műsorvezetője

A TV2 programigazgatója elárulta egy rádióinterjúban, hogyan tudták átvenni a vezetést az RTL-től és mit gondol a folytatásról

Fischer Gábort, a TV2 Csoport programigazgatóját látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis műsorának karácsony előtti különkiadásában, ahol ezúttal a televíziózás, napjaink és a jövő tartalomfogyasztása volt a központi téma. Van-e különbség Magyarország és Nyugat-Európa között ízlésben? Tényleg minden olyanra igény van, amit a képernyőkön látunk? Többek között ezek a témák szóba kerültek a beszélgetésben, amelyben a műsorvezetőhöz ezúttal Lengyel András médiaszakember is csatlakozott.

Herendi Gábor és Ipacs Gergely a Valami Amerikáról, Azahriahról és reality-kről az Enyhe katarzisban

Herendi Gábor és Ipacs Gergely a Valami Amerikáról, Azahriahról és reality-kről az Enyhe katarzisban

Herendi Gábort és Ipacs Gergelyt, a Valami Amerika sorozat rendezőit látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. A beszélgetésben szó esett az Azahriah-jelenségről, arról, hogy miért ilyen erős a 21 éves zenész hatása, valamint arról is, hogy mit jelent és mennyiben változott az a bizonyos „valamiamerika” életérzés a magyar társadalomban és úgy általában, a mindennapi gondolkodásunkban. Herendi Gábor beszélt a reality-khez és tehetségkutatókhoz fűződő, nem túl pozitív érzéseiről is.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója

Káel Csaba zenékről, trendekről, mesterséges intelligenciáról és a Müpa kulturális útjáról

A radiocafé Enyhe katarzis című műsorában és podcastjében Szatmári Róbert műsorvezető Káel Csabával a Müpáról beszélgetett, miközben olyan témák is előkerültek mint az, hogy milyen trendek figyelhetők meg a prémium kultúra fogyasztásában, hogyan próbálják kereskedelmi és befektetési szempontok befolyásolni a fiatalokat az ízlésükben, mi az alapvető különbség a pop és a komolyzene között és arról is szó esett, miként hat a mesterséges intelligencia az előadóművészetekre.

Fischer Ádám karmester

Fischer Ádám: Mindenki a hatalom gyűrűjét akarja, pedig az minden rossz okozója

Fischer Ádám karmester volt Szatmári Róbert legutóbbi vendége a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. A Kossuth-díjas karmesterrel készült beszélgetésben szóba került, hogy miért aktuális ma is Wagner, miért akarják sokan a hatalmat, mikor az minden rossz okozója és az is, miért érzi elkerülhetetlennek egy világméretű háború kialakulását. Emellett még szó esett arról, miért éri meg kedvesnek lenni a zenészekkel, és arról is, hogy miért nyugodtabbak az emberek Dániában, mint itthon.

Küllői Péter

Küllői Péter: „A Zeneakadémiának a nemzetközi színtéren, a legjobbakkal kell versenyeznie”

Az Enyhe katarzis legutóbbi adásában Küllői Péter egykori befektetési bankárt, a Tate Gallery közép-kelet európai akvizíciós bizottságának társelnökét, a Zeneakadémia egykori mentorát, a Bátor Tábor nemrégiben lemondott kuratóriumi elnökét látta vendégül Szatmári Róbert. A beszélgetés igen széles skálán mozgott: a zenéből kiindulva szó esett a belső harmónia megtalálásáról, a siker értékéről, arról, hogyan fejlődhet a személyiségünk, mi a boldogság és arról is, miért kell fingópárnát venni azoknak, akik nem szimpatikusak nekünk. A műsorvezető kérdezőtársa ezúttal Lengyel András médiaszakember volt, a beszélgetés visszahallgatható, illetve visszanézhető a cikkben.

Uj Péter és Szatmári Róbert

Uj Péter a radiocafé Enyhe katarzis műsorában: kultúrák zenéje – hitelesség és diverzitás a rock and rolltól a K-Popig

Uj Péter, a 444 főszerkesztője volt az Enyhe katarzis című rádió- és podcastműsorban Szatmári Róbert legutóbbi vendége a radiocafén. A beszélgetésben szinte az összes zenei műfaj szóba került: a punk, a nemzetközi és magyar pop és rock, a klasszikusok, a hip-hop, sőt még Dél-Korea egyik legnagyobb exportcikke, a K-pop is. Színház-e a rock and roll? És, ha nem, akkor micsoda? Léteznek ma még hiteles előadóművészek? És miért nincs átjárás Magyarországon a pop-rock és a klasszikus zene között?

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások