Séfek Séfe

Séfek Séfe 7. évad

Új séffel és nagy feszültséggel tér vissza a Séfek Séfe

Február közepén új évaddal tér vissza a TV2 gasztrorealityje, a Séfek Séfe. A hetedik széria egyik újdonsága az új zsűritag megjelenése, miközben a készítők ígérete szerint a verseny minden eddiginél feszültebb és konfliktusosabb lesz. A forgatás során egy rendkívüli egészségügyi esemény is történt.

A Séfek Séfe eddigi séfjei és az új séf, Tischler Petra

Tischler Petra váltja Wolf Andrást a Séfek Séfe 7. évadában

A TV2 bejelentette, hogy elindultak a gasztro-vetélkedőjének, a Séfek Séfe 7. évadának felvételei. A produkció indulása óta fix volt szakmai csapat, amelyben Wolf András, Vomberg Frigyes és Krausz Gábor vezetésével bizonyíthatták rátermettségüket évről-évre a séfjelöltek, de idén új felállásban vágtak neki a forgatásoknak.

HírFM

A Médiatanács eljárást indított a Hír FM ellen és kihirdette egy rádiós frekvenciapályázat végeredményét

A Médiatanács heti üléséről kiadott összefoglalóból kiderül, hogy újabb 16,5 millió forinttal támogatja a közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseit a grémium, mely egy rádiós frekvenciapályázat ügyében is végeredményt hirdetett, valamint eljárást indított a Hír FM-et működtető Karc FM Média Kft. ellen. A TV2 szempontjából kedvező döntés született egy, a Séfek Séfe című műsorra érkezett panasz ügyében.

A TV2 nézettségi győzelme

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt [x]

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést főműsoridőben is, és az októbert már mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) első helyen zárta a nézettségi versenyben.

Televíziós Újságírók Díja

Megvannak az idei Televíziós Újságírók Díja döntősei

14 kategóriában adnak át díjakat. Idén a megszokottnál több kisebb csatorna is be tudott kerülni a döntősök közé a nagyok mellé. A Király, a Pepe és A besúgó több kategóriában is bekerült az esélyesek közé.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások