
Az RTL bejelentette: ekkor jön a Nyerő páros új évada
Már a 9. évaddal tér vissza a párokat próbára tevő reality.

Már a 9. évaddal tér vissza a párokat próbára tevő reality.

Vadon Jani az elmúlt időszakban látványosan eltűnt a bulvárból, és inkább elefántok és kígyók között tűnt fel egy dokumentumcsatornán – most viszont kiderült, hogy az RTL felkérte egy feladatra a Sztárboxban, ő pedig igent mondott.

Már várják is a nevezéseket.

A legújabb évad szeptember 6-án indul.

„Azt a k*rva…” – hangzott el az RTL Reggeli című műsorában a héten az egyik műsorvezető, Peller Mariann szájából.

2025 első felében 3,2 százalékkal, 2,78 milliárd euróra esett vissza az RTL Group árbevétele, miután a tévés reklámbevételek 6,9 százalékkal zuhantak – derül ki a vállalat augusztus 8-án közzétett gyorsjelentéséből. Az eredményeket ismertető konferenciahíváson, a kérdezési lehetőség idején egy bekapcsolva felejtett mikrofon árulta el, hogy észlelték, hogy kérdeznénk – mégis úgy tettek, mintha nem érkezett volna kérdés.

Szeptember 11-én érkezik a Bróker Marcsi című új, saját gyártású fikciós sorozat az RTL+ Premiumra.

Ezentúl az RTL+ mindhárom csomagja – köztük az ingyenes RTL+ Light is – elérhető a Samsung és LG okostévéken is, illetve PlayStation 4 konzolon. A fejlesztéssel az RTL streamingplatformja szélesebb körben válik hozzáférhetővé nagyképernyős eszközökön.

Olimpiai érmesek, sztárpárosok és parázs visszavágók egy estén: augusztus 23-án Budapestre jön a Hell Boxing Kings gála. A látványos show-t élőben közvetíti az RTL.

Több elveszített év, majd az idei első félév után az RTL júliusban is alulmaradt a nézettségi versenyben. A vállalat a streamingre helyezett fókuszával és a nyári ismétlésekkel magyarázza a visszalépést.