fbpx

podcast

Friderikusz Sándor az RTL Klub Életünk története című műsorában

Friderikusz visszatér az RTL Klub képernyőjére – nem áll le a podcastja sem

A Media1 megtudta, hogy Friderikusz Sándor, aki mostanában népszerű podcasterként is tevékenykedik, nem engedte el teljesen a tévézést, hamarosan ugyanis képernyőre kerül az RTL Klubon egy teljesen új, immáron 3. évaddal a tavalyi évben bemutatott Életünk története – sztárpárok jövőutazása című műsor, és ennek csakúgy mint korábban, ő lesz a műsorvezetője. Folytatja a podcastolást is.

Gyenge Dániel

„Nem voltam fanatikus náci, nem voltam fanatikus zsidógyűlölő” – interjú a Neokohn újságírójával, akinek a múltjából karlendítős kép került elő

A Media1 podcast- és rádióműsora felhívta Gyenge Dánielt, a Neokohn újságíróját, akinek múltjából néhány nappal ezelőtt több, szélsőjobboldali eszméket dicsőítő fotó került elő: az egyik képen náci karlendítést tett, a másikon nyilas zászlóval pózolt. A zsidó hír- és véleményoldal szerzője a beszélgetés során többek között elmondta, a közélet iránt érdeklődő ember létére hogyan vált egy időre az ordas eszmék támogatójává és hogyan keveredett ki ebből.

Illés Gabriella, a Toxikoma producere

Media1 Podcast: Interjú Illés Gabriellával, a Toxikoma producerével

A Toxikoma című, hamarosan mozikba kerülő, Szabó Győző azonos című önéletrajzi regénye ihlette film producere, a Megasztár, a Nagy Duett és a Propaganda egykori főszerkesztője, a TV2 Média Csoport kábelcsatornáinak egykori kreatív vezetője volt a Media1 legutóbbi vendége.

média, sajtó, tömegtájékoztatás, újságírók, újságírás

Media1 Podcast: Milyen a média megítélése Magyarországon, valamint a világ többi országában, és melyek a leghitelesebbnek tartott médiamárkák?

Bognár Éva, a CEU Demokrácia Intézetének Média-, Adat​- és Társadalomkutató Központjának kutatója volt a Media1 podcast- és rádióműsorának legutóbbi vendége, hogy átbeszéljük a Reuters Institute nemrég elkészült Digital News Report kutatásának eredményeit, amelyből sok érdekesség kiderült a hazai és a külföldi médiatrendekről, médiahasználati szokásokról és az egyes médiamárkák megítéléséről.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások