Papp László Tamás

Börtön.

Miért tiltotta meg az Átlátszó Portik-interjújának közlését a BVOP? 4 kérdésünkre 1 mondattal válaszolt az országos börtönparancsnokság

A rendszerváltás óta eddig csak olyan esetre volt ismert példa, hogy Dietmar Clodo interjújából el kellett távolítani Pintér Sándor belügyminiszter nevét, most viszont már egy engedéllyel készült, majd a 18. percnél félbeszakított interjú teljes közlését tiltotta meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Portik Tamás és az Átlátszó esetében. A BVOP néhány óra gondolkodás után a következő, meglehetősen rövid választ adta a Media1 a témával kapcsolatos kérdéseire.

cenzúra, börtön

Miért szakították félbe az Átlátszó interjúját Portik Tamással és miért tiltották meg a későbbi folytatást is? Interjú a cenzúragyanús esetről

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Papp László Tamás, az Átlátszó újságírója, aki hiába kapott hivatalos engedélyt, hogy a börtönben lévő Portik Tamással interjúzhasson Skype-on, a börtön egyik illetékese váratlanul, nagyjából a 18. percben megszakíttatta az addig rendben zajló beszélgetést, majd néhány napra rá a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az oknyomozó portál a félbeszakított interjújának folytatására vonatkozó kérelmét is megtagadta. Mi van a cenzúragyanús ügy mögött? A műsorban idéztük azt a semmitmondó választ is, amit a BVOP adott a Media1 a témával kapcsolatos kérdéseire.

börtön, rács

Nem folytatódhat a megszakított Portik-interjú, az Átlátszó jogi lépésekre készül a BVOP-s cenzúra ellen, az újságíró szerint szürreális, ami történt

A napokban még technikai okokkal magyarázták az oknyomozó portál munkatársának, hogy a börtön félbeszakította a beszélgetés kellős közepén az Átlátszó amúgy kifogástalan kép- és hangminőségben, engedéllyel zajló online videóinterjúját Portik Tamással. Azóta a lap újra engedélyt kért a folytatásra, de kiderült, hogy ezt sem biztosítják számára és magyarázat sincs erre. Ráadásul a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium nem akarja kivizsgálni az esetet. A portál azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz a sajtószabadság megsértése miatt. Újságírójuk a Media1-nek azt mondta, mostanáig nem volt akadálya annak, hogy akár sorozatgyilkosokkal és más súlyos bűncselekményekért elítélt fogvatartottakkal is beszélgethessen a sajtó, sőt Portik Tamással egyszer már az Átlátszó is interjúzhatott néhány éve.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások