orbán-kormány

Az Orbán-rezsim és Kína

„Az Orbán-rezsim Kínától tanulja a digitális totalitarizmus, a propaganda és cenzúra módszereit” – Interjú Sükösd Miklós médiakutatóval, a Koppenhágai Egyetem docensével

A Media1 legújabb podcast adásában részletesen bemutatjuk a kínai média és cenzúra rendszerét és a Kínai Kommunista Párt megrendelésére kiépített totális digitális megfigyelőrendszert. Ebben Sükösd Miklós médiakutató, a Koppenhágai Egyetem Kommunikáció Tanszékének docense a beszélgetőpartnerünk, aki korábban öt éven át élt a térségben, a Hong Kongi Egyetem Újságírás és Média Központjának oktatójaként kínai újságíró szakos diákokat tanított nemzetközi és hongkongi hallgatók mellett.

Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS)

Már a Katolikus Püspöki Konferencia is úgy bánik egyes újságírókkal, ahogy az Orbán-kormány

Miért nem volt teljesen kerek a kerekasztal, miért hagyta ki Gulyás Balázs újságírót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a budapesti pápalátogatást értékelő fórumról, annak ellenére, hogy Gulyás a Vatikán meghívására idén másodjára kísérhette végig Ferenc pápa magyarországi útját, sőt már az egyházfő repülőgépén is ott lehetett? És mi köze Gulyás kizárásához a Miniszterelnökség egykori osztályvezetőjének?

László András, korábbi miniszteri biztos és fideszes EP-képviselójelölt az M5 egyik műsorában

Fideszes politikussal bővült a Megafon propagandistáinak csapata

László András korábbi miniszteri biztos és fideszes EP-képviselőjelölt az X-re átnevezett Twitteren tolja ezentúl a kormánypropagandát a Megafon szárnyai alatt.  A szervezethez olyan influenszerek tartoznak mint a náci karlendítős fotójával lebukott Trombitás Kristóf vagy például az Öreg Rocker, aki nemrég olvasóját szájbakakilással fenyegette.

Daniel Freund, német zöldpárti EP-képviselő

Daniel Freund: A sajtónak Magyarországon nem sok szabadsága maradt

A német EP-képviselő szerint Magyarország már nem demokrácia és csak néhány olyan magyar honlap, online rádió és blog van, ahol még független újságírás folyik. A helyzet ugyanakkor azért szerinte nem annyira rossz, mint a szovjet uralom alatt volt.

A HírTV közvetítésében Orbán Viktor egy parlamenti kérdésre válaszol

Lepasszolta magáról az Orbán-kormány a HírTV háborús hírhamisítási botrányát

Bár Orbán Viktor miniszterelnök kapta az írásos parlamenti kérdést a kercsi híd felrobbantásával kapcsolatos HírTV-s, nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó hamisítási botrány ügyében Vadai Ágnes DK-s képviselőtől, végül Rogán Antal államtitkára, Dömötör Csaba válaszolt a politikusnak, azt is az utolsó pillanatban. A válaszból kiderül, hogy a kormány nem tesz semmit a történtek miatt.

Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely a kormányinfó előtt

Folytatódik a sajtószabadság sárba tiprása: megint nem engedtek be több újságírót a Kormányinfóra

A törvénysértő hagyományoknak megfelelően ezúttal sem vehetett részt a Magyar Hang egyik munkatársa és a Gulyáságyú Média tudósítója a csütörtöki Kormányinfón, amit két videófelvétellel is dokumentáltak. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egyiküknek az utcán azt mondta, azért nem válaszol a kórházi ellátásokra vonatkozó kérdésére, mert a Kormányinfóra igyekszik. Oda, ahová az újságírót rendszeresen, így most sem engedték be.

A média munkatársai várakoznak a Dísz téren a budai Várban 2023.04.28-án, Ferenc pápa látogatásának első napján

Az ellehetetlenítés a pápalátogatáson is folytatódik: a kormány Ferenc pápa nyilvános eseményeire sem engedi oda a Magyar Hangot

Újabb módját találta meg a kormány annak, hogy keresztbe tegyen a Magyar Hang című lapnak, amelyet a kormányinfó című sajtótájékoztatókra évek óta nem enged be, és most a kormányzat munkatársai már Ferenc pápa nyilvános programjaira sem engedik be őket,, hiába regisztráltak a sajtóorgánum munkatársai hetekkel a határidő előtt. Még a nemzet főterére, a Kossuth térre sem mehetnek és így jártak tegnap a Dísz téren is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások