
Tükröm, tükröm címmel új műsort indít Nagy Melanie a Dikh TV-n
Az első adás pénteken, június 23-án lesz látható.

Az első adás pénteken, június 23-án lesz látható.

A Media1 információi szerint bizonytalan időre felfüggesztik a 92.9 Spirit FM Aktuál című reggeli műsorának sugárzását, így ezzel az utolsó olyan, az ATV Csoporthoz tartozó televíziós- és rádióműsortól is elbúcsúzik Lampé Ágnes, amelyben az utóbbi időben hallható vagy látható volt. Az ATV Csoport a kedvezőtlen pénzügyi helyzet, az ATV Zrt. veszteségessé válása miatt kezdett nagy racionalizálásba.

A megemlékezést a DK és Vágó családja közösen szervezik.

Nem az X-Faktort vezető Miller Dávid lesz a The Voice című zenei tehetségkutató házigazdája.

Mindössze 74 éves volt. Utolsó interjúi egyikét a Media1-nek adta, amit egyáltalán nem az utolsónak szánt, nagy tervei voltak, de az élet most váratlanul közbeszólt.

Ma reggel láthatták utoljára a nézők az alkotói szabadságra vonuló Fábián Barnát.

A tévés szexista megjegyzéseket tett és ezt nem tolerálta a hírcsatorna.

Három női műsorvezetője lesz mostantól a Fókusznak, érkezik két új meteorológus az RTL csapatába és a késő esti RTL Híradóban is debütál egy új műsorvezető.

A reality forgatása hamarosan startol.

Somogyi Zoltán, a Sláger FM egyik műsorvezetőjének nevével visszaéltek, senki ne dőljön be neki!