
Élő műsora közben meggyilkolták DJ Johnny Walkert
A Fülöp-szigeteki műsorvezető-DJ belehalt a sérüléseibe.

A Fülöp-szigeteki műsorvezető-DJ belehalt a sérüléseibe.

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető – közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton az MTI-vel.

Az Interjúkirálynak is hívott újságíró hosszú ideje betegeskedett.

Egy 2004-ben készült amerikai filmet tűznek műsorra a váratlanul meghalt népszerű színész emlékére.

A kormánypárti portál összekeverte a Jóbarátokat a Barátok közt című magyar, RTL-es sorozattal, majd tévedését megpróbálta eltüntetni, de nem sok sikerrel.


A Hamász terrorszervezet által Izrael ellen indított támadás óta a harcokban 22 újságíró vesztette életét október 20-ig – írja az MTI a New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) elnevezésű szervezet közleménye alapján.

Hat másik haditudósító is megsebesült, miközben élőben közvetítették az izraeli katonaság és a Hamászt támogató libanoni fegyveresek határmenti összecsapásait.

A Hamász terrortámadásaira indított izraeli válaszcsapások kezdete óta már legalább hat palesztin újságíró meghalt és többen is megsérültek a médiaszolgáltatók és a sajtószabadságot figyelő szervezetek összesítése szerint.

A cég elavult térképe miatt halt meg egy férfi a családja szerint.