
MÚOSZ-állásfoglalás: El a kezekkel a szabad sajtótól!
Megbotránkozva figyeli a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a független sajtó ellen indított újabb támadást.

Megbotránkozva figyeli a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a független sajtó ellen indított újabb támadást.

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője szerint Magyar Péter félrevezette a nyilvánosságot, amikor azt állította, hogy többször is kiállt a tényfeltáró műhely mellett. A szerkesztőség szerint ennek épp az ellenkezője igaz: Magyar nemcsak elutasította az interjúmegkereséseiket, hanem a Vadhajtásokhoz hasonlította őket. Az ügyben lapunk megkereste a Tisza Párt sajtóosztályát.

Megkérdezték az ATV Start című műsorában Magyar Pétert, a Tisza Párt vezetőjét a múlt hét csütörtöki Facebook-bejegyzéséről, amelyben köszönetet mondott azoknak, akik a függetlennek gondolt médiumoknak szánt támogatási pénzeket inkább a pártjának adják. A politikus alaptalannak nevezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökének aggodalmát.

Miután Gulyás Márton, a Partizán alapítója feltett több kritikus kérdést is Magyar Péternek a vele készült kétórás interjú során, a Tisza Párt elnöke arra buzdította híveit csütörtök este, hogy „az eddig függetlennek gondolt médiumok” helyett a támogatást inkább a pártjának küldjék. Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Media1-nek adott péntek hajnali nyilatkozatában arra figyelmeztetett mindenkit: a demokrácia alapja a sokszínű, sokoldalú tájékoztatás, ezért még belegondolni is rossz, milyen világ köszöntene ránk, ha ezek a lapok, platformok nem lennének.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége állásfoglalása szerint a titkosszolgálatoknak most már nyilvánosan is színt kell vallaniuk, ha nem akarják, hogy rájuk hivatkozva lehessen szinte az egész független magyar sajtót hírbe hozni, tények nélkül hazaárulással vádolni.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) egy állásfoglalásban elítéli, hogy egyre gyakrabban vetik be a rendőröket újságírók munkájának akadályozására.

Életének 74. évében elhunyt Bánki András Táncsics Mihály-díjas és Jubileumi Prima Primissima-díjas újságíró – közölte az elhunyt fia hétfőn az MTI-vel.

Az újságírói szervezet szerint „egyetlen súlyos szakmai hiba nem tehet tönkre egy hiteles lapot.”

A város polgármestere biztonsági okokat emlegetett a bezáráskor, a legnagyobb hazai újságírói szervezet cenzúrát.

A legnagyobb hazai újságírói szervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Debrecen vezetésének és a kormánynak is üzent a fotókiállítások bezárása és elüldözése miatt.