
Elment a rádiós legenda – meghalt Cintula
Életének 81. évében meghalt Keresztes Tibor, a magyar rádiózás egyik fontos alakja, az ország első lemezlovasa, aki Cintula néven vált ismertté.
Életének 81. évében meghalt Keresztes Tibor, a magyar rádiózás egyik fontos alakja, az ország első lemezlovasa, aki Cintula néven vált ismertté.
Több hónapja történt már, de csak most jelent meg róla hír.
A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma 2025. február 26-i ítéletével elutasította a felperesek keresetét abban a közigazgatási peres eljárásban, amely egy egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházással összefüggésben hozott bontási határozat miatt indult.
A Sláger FM szomorúan vette tudomásul a műsorvezető döntését.
A Magyar Rádió külpolitikai rovatának egykori munkatársa, korábbi párizsi és brüsszeli tudósító 73 éves volt.
Életének 85. évében elhunyt Borenich Péter, a Magyar Rádió egykori munkatársa, tényfeltáró újságíró, több száz dokumentumműsor készítője, illetve dramaturgja, bemondó.
Elhunyt hétfőn a Magyar Rádió egykori szerkesztő-riportere, Bokor Gabriella.
A képen a Magyar Rádió egyik, bontás alá került épülete látható.
Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon tett közzé egy videót arról, ahogyan reggel át akartak rajtuk hajtani kamionnal, amikor párttársaival a Magyar Rádió műemlékvédett épülete előtt demonstráltak.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2009-ben Életmű-díjjal ismerte el szakmai pályafutását. 38 éven át dolgozott a Békés Megyei Hírlapnál, a Nemzeti Sportot 28 évig tudósította.