M1 Híradó

Zajlik az élő adás az MTVA gyártóbázisán egy vezérlőben

Hiába panaszkodott a közmédia az Alkotmánybíróságnál, miután az NVB elmarasztalta a választói akarat illegális befolyásolásáért az M1 Híradót

Portálunk, a Media1 elsőként írt arról cikket, hogy az állami M1 tévécsatorna Híradójának segítségével gyakorlatilag épp elcsalják a választásokat Magyarországon, legalábbis napi gyakorisággal a Fidesz egyes politikusainak választási kampányfilmjeit sugározták híradós riportoknak álcázva, ezzel törvénytelenül befolyásolva a választói akaratot a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választások előtt, sőt még az is elhangzott az egyik riportban, hogy a Fideszre kell szavazni. Cikkünk után először a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban marasztalta el a televíziót a választói akarat törvénytelen befolyásolása miatt, majd a Kúria is jóváhagyta az NVB határozatát, most pedig az Alkotmánybíróság mondott nemet a közmédia az NVB elleni panaszára.

Orbán Viktor kampányfilmje az M1 Híradóban

Orbán Viktor kampányfilmjét is saját riportként tálalva adta le az M1 Híradó

A közmédia nem először álcázza tudósításnak a fideszes propagandaanyagokat, pedig a Nemzeti Választási Bizottság 13:0 arányban már egyszer elmarasztalta a választások efféle törvénytelen befolyásolása miatt az M1 Híradót néhány nappal ezelőtt és megtiltotta az efféle további jogsértésektől – éppen a Media1 egyik cikke nyomán. Az MTVA azonban folytatja a törvénytelen választási manipulációt.

Híradós anyagnak álcázott párthirdetés az M1-en

A Nemzeti Választási Bizottság a Media1 által bemutatott visszaélés után elmarasztalta az M1 Híradót

A Media1 néhány nappal ezelőtt elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át a Fidesz mellett az M1 televízió Híradója. Cikkünk után a Momentum országgyűlési képviselőjétől panasz futott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), ahol most egyhangú szavazással elmarasztalták a tévériportokba csempészett Fidesz-reklámok sugárzása miatt. Az MTVA-t felügyelő médiahatóság eközben továbbra is hallgat.

Híradós anyagnak álcázott párthirdetés az M1-en

Az M1 Híradó napok óta Fidesz melletti szavazásra buzdító kisfilmeket sugároz riportokba csempészve

Konkrét példákon keresztül mutatjuk meg, hogyan álcázza híradós riportnak az M1 az uniós és önkormányzati kampány kellős közepén a Fidesz melletti voksolásra buzdító reklámvideókat. A Media1 megkereste az ügyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, hogy megtudjuk, mit tesz a Médiatanács, amiért az állami televízió hírműsoraiban napok óta a Fidesz melletti voksolásra ösztönző politikai reklámvideók mennek.

Németh Balázs az M1-en

Németh Balázs elindította a Fehér Paradicsomot

Miután az állami propagandatévé egykori arca nem lett a Fidesz főpolgármester-jelöltje, tematikus oldalakat indított a lecsúszásairól, továbbá élménysíelés-szervezéssel foglalkozó vállalkozásba kezd. Társulni is lehet hozzá.

Kucsov Renáta, az állami tévé (M1) riportere

Súlyos hamisítási botránya után az Év Riportere lett az MTVA-s Kucsov Renáta

Stílszerűen az a Papp Dániel vezérigazgató adta át az állami M1 televízió néhány héttel ezelőtt durva hírhamisításon ért riporterének, Kucsov Renátának a médiavállalat rangosnak ezek után aligha nevezhető az Év Riportere elnevezésű díját, aki maga is jogszerűen nevezhető hírhamisítónak a bíróság jogerős ítélete szerint.

Kucsov Renáta, az állami tévé (M1) riportere

Trükkel titkolta el az M1 Híradó keddi riportjában, hogy kifütyülték Orbánt és Ficót Prágában a V4-csúcs előtt

A magyar állami tévé jobbnak látta, ha a nézői inkább nem értesülnek róla, hogy Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnököt demonstrálók fütyülték ki a V4-ek találkozóján. Ezért aztán a tudósításban egy szót sem említettek róla, hogy ilyen történt, ráadásul a videóban legfeljebb a vájtfülűek hallhattak bármit is a kifütyülésből, és a képsorokat is manipulatív módon vágták meg.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások