lemondás

A Telex stúdiója.

Csúsztatott a Telex, helyesbítést kért a Nyugati Fény, de ettől sem lett korrektebb az anyag

Több nap késéssel és valótlanul a DK-közeli Nyugati Fénynek tulajdonítva számolt be a Telex a Bartus László nevével fémjelzett Amerikai Népszava, a magát DK-kritikusnak valló baloldali lap a 444.hu portált érintő kezdeményezéséről. Amikor a Nyugati Fény helyesbítést kért a Telextől, elvégre nem ők állnak a kezdeményezés mögött, a javítás is meglehetősen furcsa módon történt meg.

A 444.hu logója

Lemondásra szólította fel a 444 főszerkesztőjét az Amerikai Népszava

A baloldali Amerikai Népszava úgy érzi, hogy a 444 olyan alpári stílusban és olyan szavakat használva írt Gyurcsány Ferenc DK-elnök Rónai Egonnak adott interjújáról, ami teljes mértékben elfogadhatatlanul ocsmány és egyúttal önleleplező. Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője azt szorgalmazza, hogy mások is kövessék a példáját és ne támogassák többé a 444-et, valamint lemondásra szólította fel Uj Pétert, a lap főszerkesztőjét. Azt is követeli, bocsássák el Herczeg Márkot, a cikket jegyző munkatársat.

Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom elnöke

Kirúgta a Frisshirek.hu szerkesztőségét és távozik Huszár Viktor pártelnök a Gattyán György alapította Megoldás Mozgalom éléről

A Media1 információi szerint távozik Huszár Viktor a Gattyán György alapította Megoldás Mozgalom pártelnöki pozíciójából, emellett a Gattyán érdekeltségébe tartozó Frisshirek.hu hírportál szerkesztőségében az elmúlt napokban közölték az ott dolgozók többségével, hogy megválnak tőlük. Huszár Viktor éppen a jövő héten a Partizánon, egy NAV-nyomozóval Gattyán György adóügyeivel kapcsolatban megjelenő interjú előtt hagyja el a Gattyán György által alapított pártot és bocsátotta el a Gattyán érdekeltségű médiavállalat újságíróit, de Nemes Tamás, a Docler Holding kommunikációs igazgatója a Media1 érdeklődésére azt mondta vasárnap, nem a holnap nyilvánosságra kerülő interjú miatt történik az elbocsátás a lapnál, a párt ügyében pedig a párt elnöksége csak a napokban dönt.

Milkovics Pál, a 168 Óra és a Pesti Hírlap tulajdonosa

Lemondott Milkovics Pál, a 168 Óra társtulajdonosa és a kiadó vezérigazgatója

A Media1 információi szerint a jövőben külföldön folytatja karrierjét Milkovics Pál, a Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt., a 168 Óra és az ELLE magazin kiadójának vezérigazgatója és társtulajdonosa. A cégcsoporthoz tartozik a Jazzy és a Klasszik Rádió, valamint a Neokohn, és kisebbségi tulajdonrészük van a Klubrádióban is.

pénz, sok forint, HUF

Pár nap alatt 30 millió forintot költött a Megafon a legnépszerűbb közösségi médiás felületen

Novák Katalin és Varga Judit a kegyelmi ügy után történt lemondása után különösen aktív lett a kormánypárti influenszerkommandó, a Megafon, mely teljesen rászállt Magyar Péterre, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjére, és mindent megtesz, hogy letompítsa a kormányzati visszaélésekkel kapcsolatos botránya és kegyelmi botránya után a Fideszt.

Trombitás Kristóf egyik profilképe

Novák Katalin lemondása: a Megafon ismert arcainak ugyanaz jutott eszébe, de van kivétel is

Ugyanaz a gondolat jelent meg Trombitás Kristóf, Bohár Dániel és Deák Dániel, a Megafon nevű fideszes propagandaközpont legismertebb arcainak közösségi médiás oldalain szombaton nem sokkal azután, hogy Novák Katalin köztársasági elnök szombaton beismerte, hibázott a bicskei pedofilbotrány ügyében, amikor kegyelmet adott, majd bejelentette, hogy távozik posztjáról. A Megafon legismertebb arcainak összehangoltnak tűnő reakciójából ismét következtetni lehet arra, hogyan is működik a fideszes propagandaüzenetek terjesztése.

Novák Katalin köztársasági elnök lemondásakor a búcsúbeszédét olvassa 2024.02.10-én a Sándor-palotában

Novák Katalin lemondása nehéz helyzetbe hozta a fideszes médiát

Úgy számolt be a Metropol, a Bors, az Origo és több más, Fidesz-közeli sajtótermék Novák Katalin köztársasági elnök lemondásáról szombaton, hogy csak a leköszönő államfő búcsúbeszédének szövegét közölték a hírben, magát a kontextust, azaz hogy tulajdonképpen mi vezetett ide pontosan, nem írták bele, ráadásul a Metropol mintegy egy hónapja nem közölt Novák Katalin címkével ellátott hírt a mostani lemondóbeszéd előtt, tehát azok az olvasók, akik csak a Metropolt követik, nem érthetik a nyilatkozatot, mi történt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások