fbpx

kábelszolgáltatók

tévé, tv

Egyesülnek a magyar kis és közepes méretű kábelszolgáltatók szövetségei, miközben sokasodnak a viharfelhők a fejük fölött, és az áremelés is elkerülhetetlennek látszik

Egyesülni készül két hazai, a kis és közepes méretű kábelszolgáltatókat tömörítő szakszövetség, a Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) és a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ) – tudta meg a Media1 a szakszövetségek a héten megtartott gyulai kábelkonferenciáján. A konferencián elhangzott az is, hogy a forint drasztikus gyengülése, a magas infláció és az energiaválság miatt a fogyasztóknak várhatóan e terén is hamarosan áremelésre kell majd készülniük, hiszen maguk a médiaszolgáltatók a kábeldíj emelését tervezik.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Baranya megyei Babarcnál feltárt, leletekben gazdag avar kori temetőről tartott sajtótájékoztatón a pécsi Csontváry Múzeumban 2022. február 18-án.

Megkérdezte egy képviselő a minisztériumot, mikor kompenzálják az internetszolgáltatókat, akiket ingyenes szolgáltatásra kötelezett a kormány

Nunkovics Tibor jobbikos országgyűlési képviselő a járványhelyzet kapcsán 2020 novemberében elrendelt és a főleg kisebb kábelszolgáltatóknak jelentős anyagi kiesést jelentő ingyenes internetszolgáltatás kapcsán arról kérdezte nemrég az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), hogy tervezik-e a szolgáltatók kártalanítását. Schanda Tamás, a minisztérium államtitkára válaszolt ugyan, de megoldás helyett inkább az ellenzéket támadta.

tévé, TV, tévékészülék, bolt, üzlet, televízió, média

Hiába fordultak Orbán Viktorhoz segítségért a kis és közepes magyar kábelszolgáltatók, még rosszabb lett a helyzetük

Közel két éve már annak, hogy a kis és közepes hazai szolgáltatók levelet írtak a kormányfő segítségért kérve. Azonban mint a Media1 podcastjában Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) elnökének, Ökrös Gergely, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MHKSZ) elnökének és Ballai Ferenc, a Nemzeti Műsorterjesztő Klaszter menedzserének szavaiból kiderült, a helyzet azóta csak tovább romlott.

Távirányító / Pixabay

Lezárta a tévés piac vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal, felháborodottan fogadták a kisebb kábelszolgáltatók a fejleményt

A GVH átfogó vizsgálódása alátámasztotta, hogy minél nagyobb előfizetői bázissal rendelkezik egy műsorterjesztő, annál kedvezményesebb feltételekkel juthat beszerzési oldalon a televíziós csatornákhoz, a hatóság ugyanakkor ezt nem szankcionálja. A versenyhivatal ehelyett ajánlást fogalmazott meg, mely szerint a kisebb tévészolgáltatók számára a közös fellépés lenne a kulcs. A Media1 úgy tudja, a kisebb kábelszolgáltatók felháborodtak, amiért a GVH nem tesz érdemben semmit az ügyben.

tévé, tv

A Vodafone is érintett a tévés botrányban: több tucat tévécsatorna érhető el kódolatlanul a hálózatán

A Vodafone Magyarország sajtóosztálya a Media1 kérdéseire csak egymondatos, furcsa választ adott azután, hogy megkerestük a céget, amiért a DIGI-hez és a Telekomhoz hasonlóan az ő hálózatának egyes részein is elérhetők kódolatlanul tévécsatornák. Több mint 30 digitális tévéadás érhető el a DVB-C hálózaton, akkor is, ha valaki csak internetre fizetett elő. Duzzad a kódolási botrány.

Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, az Indamedia társtulajdonosa, a MEME alelnöke, a Pesti TV társtulajdonosa

Vaszily Miklós: Szeptemberben indulhat a Pesti TV

A Media1 érdeklődésére a TV2 elnöke és egyben az induló Pesti TV társtulajdonosa megosztott néhány információt a tervezett tévécsatornával kapcsolatban, például azt, hogy miért a TV2 Róna utcai székházába jegyezték be az új médiavállalatot.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások