interjú félbeszakítása

Börtön.

Miért tiltotta meg az Átlátszó Portik-interjújának közlését a BVOP? 4 kérdésünkre 1 mondattal válaszolt az országos börtönparancsnokság

A rendszerváltás óta eddig csak olyan esetre volt ismert példa, hogy Dietmar Clodo interjújából el kellett távolítani Pintér Sándor belügyminiszter nevét, most viszont már egy engedéllyel készült, majd a 18. percnél félbeszakított interjú teljes közlését tiltotta meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Portik Tamás és az Átlátszó esetében. A BVOP néhány óra gondolkodás után a következő, meglehetősen rövid választ adta a Media1 a témával kapcsolatos kérdéseire.

Megtiltották az Átlátszó Portik Tamással készült, félbeszakított interjújának közlését

Megtiltotta az Átlátszó Portik Tamással készült, félbeszakított interjújának közlését a BVOP – az eset példátlannak számít a rendszerváltás óta felvett börtöninterjúk történetében

Először meg nem nevezett állítólagos technikai okokra hivatkozva félbeszakíttatta a Büntetésvégrehajtás egyik embere az Átlátszó engedéllyel készülő Skype-interjúját Portikkal, majd napokkal később a BVOP azt is megtagadta, hogy egy másik időpontban folytassák az interjút. Most pedig azt is megtiltotta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, hogy a már felvett interjúrészletet közölhessék, holott a közléséhez Portik Tamás, az interjúalany hozzájárult. Bár arra már volt példa a rendszerváltás óta, hogy egyes részeket ki kellett hagyni egy interjúból és a bombagyárosként emlegetett Dietmar Clodóval készült tévéinterjúban nem hangozhatott el Pintér Sándor belügyminiszter neve, olyan eset eddig nem volt ismert, hogy teljes beszélgetést tiltsanak be, abból egyetlen mondat se jelenhessen meg és erre ne adjanak érdemi magyarázatot. Márpedig az Átlátszó a betiltásról még határozatot sem kapott. A lap nem hagyja annyiban.

cenzúra, börtön

Miért szakították félbe az Átlátszó interjúját Portik Tamással és miért tiltották meg a későbbi folytatást is? Interjú a cenzúragyanús esetről

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Papp László Tamás, az Átlátszó újságírója, aki hiába kapott hivatalos engedélyt, hogy a börtönben lévő Portik Tamással interjúzhasson Skype-on, a börtön egyik illetékese váratlanul, nagyjából a 18. percben megszakíttatta az addig rendben zajló beszélgetést, majd néhány napra rá a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az oknyomozó portál a félbeszakított interjújának folytatására vonatkozó kérelmét is megtagadta. Mi van a cenzúragyanús ügy mögött? A műsorban idéztük azt a semmitmondó választ is, amit a BVOP adott a Media1 a témával kapcsolatos kérdéseire.

börtön, rács

Nem folytatódhat a megszakított Portik-interjú, az Átlátszó jogi lépésekre készül a BVOP-s cenzúra ellen, az újságíró szerint szürreális, ami történt

A napokban még technikai okokkal magyarázták az oknyomozó portál munkatársának, hogy a börtön félbeszakította a beszélgetés kellős közepén az Átlátszó amúgy kifogástalan kép- és hangminőségben, engedéllyel zajló online videóinterjúját Portik Tamással. Azóta a lap újra engedélyt kért a folytatásra, de kiderült, hogy ezt sem biztosítják számára és magyarázat sincs erre. Ráadásul a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium nem akarja kivizsgálni az esetet. A portál azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz a sajtószabadság megsértése miatt. Újságírójuk a Media1-nek azt mondta, mostanáig nem volt akadálya annak, hogy akár sorozatgyilkosokkal és más súlyos bűncselekményekért elítélt fogvatartottakkal is beszélgethessen a sajtó, sőt Portik Tamással egyszer már az Átlátszó is interjúzhatott néhány éve.

Kammerer Zoltán interjút ad Balogh Juditnak, az ATV Heti Napló című műsora riporterének

Dühösen otthagyta a vele készülő ATV-s interjút Kammerer Zoltán, Göd új polgármestere

Nem tetszett neki az akkumulátorgyárakra vonatkozó egyik kérdés, ezért felállt, leszerelte magáról a mikroportot és ingerülten elviharzott a Heti Napló vele készülő interjúja kellős közepén az olimpikonból lett gödi polgármester, aki távozóban még azt is közölte az előtte magázódva kérdező riporternővel: „Na jó, tényleg hagyjuk már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…”

Garamvölgyi Flóra, a The Guardian tudósítója

Botrány a CPAC Hungary-n: egy amerikai politikussal készülő interjúja kellős közepén eltávolították a szervezők a The Guardian tudósítóját

Felsőbb utasításra, egy republikánus politikussal, Rick Santorum volt szenátorral készült interjúja kellős közepén váratlanul el kellett hagynia a Budapesten zajló CPAC Hungary nevű jobboldali konferencia helyszínét Garamvölgyi Flóra újságírónak, a The Guardian című brit lap tudósítójának, aki 14 órát utazott érvényes sajtóregisztrációjával Los Angelesből, hogy ott lehessen a konferencián, ám most nem tudja tovább folytatni a tudósítói munkáját és az interjúját sem fejezhette be, a szervezők ugyanis a karjánál fogva és a mondat kellős közepén váratlanul elhúzták tőle a neki épp kedvesen válaszoló volt szenátort. A szervezők szerint rendszerhiba volt beengedni az újságírót. Másokat is eltávolítottak.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások