instagram

Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője

Trump, TikTok és a techóriások – Mi jön most? Vendégünk Forgács Mariann

Az Egyesült Államokban egy ideig elérhetetlenné vált a TikTok, majd Trump mégis megmentőként lépett fel – pedig éppen ő volt az, akinek első elnöksége idején a betiltását kezdeményezték. A Facebook / Meta háza táján is jelentős fejlemények történtek: Mark Zuckerberg bejelentette a tényellenőrző csoport megszüntetését. Elon Musk pedig karlendítésével és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyre szorosabb kapcsolatot ápol Trumppal. Mi történik a közösségi médiával? Merre tartanak a platformok, és milyen hatással lehet mindez a felhasználókra? Erről beszélgettünk Forgács Mariann közösségimédia-szakértővel, de szóba került néhány más téma is, így például az is, hogy tényleg érdemes-e fizetni az Instagram „kék pipáért”, és Facebookon mostanában egyre többek által megtapasztalt cenzúrákról is beszélgettünk.

Gamer akció közben

A gamerek a legaktívabb streamelők, a közösségi média előzi a tévézést egy friss magyar kutatás szerint

A YouTube, a TikTok, az Instagram és a Twitch népszerűsége növekszik, miközben a streamerek véleményvezér szerepe egyre nagyobb hatással van a digitális világban – derült ki a Reacty Digital legújabb, a gamerek médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. A kutatás kitér arra is, hogy a közösségi média előzi a tévézést.

Orbán Ráhel közpénzből utaztatott külföldi influenszerekkel táplálkozni készül

Orbán Ráhel közpénzből jutott lelkes rajongókhoz

Globális csúcsinfluenszerek érkeztek Budapestre a Budapest Influencer Tripre, hogy jó hírét vigyék Magyarország fő látványosságainak, köztük a miniszterelnök legidősebb lányának, illetve kipróbálhassák Tiborcz István, a miniszterelnök vejének szállodáját.

Németh Balázs az M1-en

Németh Balázs elindította a Fehér Paradicsomot

Miután az állami propagandatévé egykori arca nem lett a Fidesz főpolgármester-jelöltje, tematikus oldalakat indított a lecsúszásairól, továbbá élménysíelés-szervezéssel foglalkozó vállalkozásba kezd. Társulni is lehet hozzá.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások